Dzsudzsák Törökországba szerződik

Shares

BursasporDzsudzsák Balázs ismét Törökországba utazott és a hétfői orvosi vizsgálatokat követően aláír a Bursaspor labdarúgócsapatához.

A török klub honlapján látható videófelvételen a landolást követően rögtön a magyar válogatott szélsőjének nyakába akasztották a klub sálját, majd már így nyilatkozott.
„Budapestről érkeztem és készen állok az új kihívásra. Száz százalékig pozitív benyomást szereztem a klubról előző látogatásomkor, mindenki kedvesen fogadott. Remélem, a legjobb tudásom szerint tudom segíteni a csapatot” – mondta a Dinamo Moszkvától érkező Dzsudzsák Balázs.

A 28 éves játékost az egyesület történetének egyik legnagyobb igazolásának tartotta az interjút készítő riporter, Dzsudzsák pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy a csapat másodjára is bajnok lesz, majd hozzátette, mindenképpen dobogón szeretne zárni a Bursasporral.
„Holnap reggel lesz az orvosi vizsgálat, azután pedig sor kerülhet az aláírásra. Örülök, hogy véget ért a bizonytalanság, hiszen nagyon fontos, hogy mihamarabb játszhassak. Remélhetőleg jövő héten be is mutatkozhatok már. Óriási tisztelettel és szeretettel fogadtak már most, remélem, sok örömöm lesz itt” – írta Facebook oldalán Dzsudzsák.

Dzsudzsák Balázs Mercurial Superfly cipőben vág neki a szezonnak.

Dzsudzsák Balázs Mercurial Superfly cipőben vág neki a szezonnak.

Dzsudzsák új csapattársai: Tomas Sivok (cseh), Aziz Behich (ausztrál), Luis Advíncula (perui), Cristóbal Jorquera Torres (chilei), Josue (portugál), Bakaye Traoré (mali), Dany Cameroon (kameruni), Cuenca (spanyol).

A Bursaspor a Süperlig első fordulójában 1-0-ra kapott ki Trabzonban. A csapat tavaly a hatodik helyen végzett a török elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban.

Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később került a Dinamo Moszkvához.

MTI