Edzőtábor után, világkuparajt előtt – itthon a válogatott öttusázók

Shares

Kovács SaroltaIdeális körülmények között készült két hetet Barcelonában a magyar öttusa-válogatott, amely egy hét múlva ismét útra kel, mert kezdődik a világkupaidény.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a fizikai és a technikai számokat illetően is hasznosnak bizonyult a kint tartózkodás és bár egy-két sérülés közbejött, azért a terveknek megfelelő edzésmunkát tudták elvégezni a versenyzők. Alekszejev Tamara egy asszó közben kapott szúrást a lábára, de teljesen rendbe jött, míg Kovács Sarolta derékfájdalmakkal bajlódott, de már ő is teljes értékű munkát végezhetett. A legrosszabbul Tibolya Péter járt, aki futóedzésen sérült meg. Az ő problémája egyelőre nem oldódott meg, így rá még itthon is kezelések várnak.

„Éppen túl vagyok az első vizsgálatokon. Az MR eredményére még várni kell, egyelőre nem sokat tudunk. Sajnos úgy tűnik, hogy akár fáradásos törés is lehet, de remélem, hogy az eredmények mást mutatnak majd és nem kell sokat kihagynom” – mondta már Budapesten Tibolya Péter, aki hétfőn kapja meg az orvosi véleményt a sérülésével kapcsolatban.

Jó hír viszont, hogy Földházi Zsófia a szeptemberi térdműtétje után most már gyakorlatilag teljes értékű munkát tudott végezni.
„Nyugodtan kijelenthetem, hogy visszatértem” – lelkendezett a 2013-ban Európa-bajnok versenyző. „Remekül sikerült az edzőtábor számomra. A sérülésem miatt persze még óvatosabbak voltunk és a kapitány is kellőképpen féltett, de nagyon sokat léptem előre és meggyőződhettem arról, hogy nem kell tartanom semmitől. Fizikálisan nagyon komolyat fejlődtem, de a technikai számokban azért van lemaradásom bőven. Viszont nagyon boldoggá tett, hogy túlestem az első asszózásomon is az edzőtáborban” – tette hozzá megemlítve még, hogy érzése szerint a május elején esedékes kecskeméti világkupán már versenyezhet majd.

A vk-sorozat február 18-án az egyesült államokbeli Sarasotában kezdődik.
A válogatott távollétében itthon is fontos esemény zajlott: a 2015-ös évre szóló együttműködési magállapodást kötött a Magyar Öttusa Szövetség és Vienna Life Biztosító. A Réczei Géza elnök és Bunghardt Csaba igazgatósági tag által szignált szerződés értelmében a magyar öttusázók a partnercég Világjáró utasbiztosítását veszik igénybe.

A 15 szakosztályt tömörítő MÖSZ sportolói, az idén várhatóan mintegy húsz külföldi versenyen és edzőtáborban vesznek majd részt, többek között az Egyesült Államokban, Argentínában, Olaszországban, Katarban, Egyiptomban, Németországban és Spanyolországban.

MTI