Edzőváltás Győrben

Shares

Völgyi Péter helyett Sandro Orlando vezeti a CMB Cargo UNI Győr női kosárlabdacsapatát.

Sandro Orlando. Fotó: H. Baranyai Edina

A klub honlapjának hétfői közleménye szerint azt követően bontottak közös megegyezéssel szerződést Völgyivel, hogy szombaton hazai pályán kaptak ki a Ceglédtől, illetve korábban a Diósgyőr elleni rangadót is elvesztették.

„Nehéz döntést kellett meghoznunk, de úgy éreztük, szükség van erre a lépésre, hiszen most kezdődik a szezon legfontosabb időszaka, jön a Magyar Kupa és a bajnoki rájátszás” – idézte a klub honlapja Fűzy András társadalmi elnököt. Hozzátette, Völgyi Péter szép eredményeket ért el a klubbal. „A bajnoki döntő, a bronzérem remek eredmény volt, viszont az utóbbi időszakban nem úgy jöttek az eredmények, ahogyan azt vártuk” – jelentette ki.

Hozzátette, a váltásnál olyan edzőben gondolkodtak, aki rutinos, ismeri a magyar mezőnyt, s „képes felrázni a társaságot”.

Utódja, az 57 esztendős Sandro Orlando pályafutásának legnagyobb sikere az Európa-kupa sorozat 2008-as megnyerése volt az olasz Schióval. A szakember már dolgozott Magyarországon, a 2015/16-os idényben a PINKK Pécs vezetőedzőjeként bronzérmet szerzett a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Felnőtt csapatoknál szerzett tapasztalata mellett 2009 óta dolgozik az olasz utánpótlás területén is, jelenleg az U20-as válogatott vezetőedzője – emlékeztet a honlap.

Sandro Orlando hétfő este meg is tartotta első edzését, mely előtt így nyilatkozott: „Nagyon köszönöm a győrieknek, hogy rám gondoltak, örömmel jöttem ide, hiszen nagy hagyományokkal rendelkező klub, rendre a nemzetközi kupákban szerepel. Bízom benne, eredményesen tudunk szerepelni. Sok időnk nincs, hiszen nyakunkon az első erőpróba, a Magyar Kupa, s a rájátszás is hamarosan kezdődik. Minden másodperc nagyon fontos, hogy minőségi munkát végezzünk.”

A csapat keretének erősségéről így beszélt: „Elsősorban a magyar játékosokat ismerem jól, a külföldieket kevésbé, a legfontosabb, hogy minél előbb megtaláljuk az egyensúlyt a csapaton belül, s jó kémia alakuljon ki a játékosok között.”

Forrás: gyorikosar.hu/MTI