Ég a ház Barcelonában, új elnököt választanak

Shares

foci_FC Barcelona logóElőre hozott elnökválasztást hívott össze a mostani szezon végére az FC Barcelona labdarúgóklubjának első embere, Josep Maria Bartomeu.

A  jelenlegi vezetés mandátuma a 2015/16-os idény végéig szól ugyan, de a klub körül kialakult hangulat miatt úgy döntöttek, hogy szükség van a választásra.

Bartomeu tavaly januárban lett a Barcelona elnöke, a botrányos körülmények között távozó, hűtlen kezeléssel gyanúsított Sandro Rosellt váltotta.

Az elnök hétfőn megvált Andoni Zubizarreta sportigazgatótól, ennek fő oka valószínűleg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) minapi döntése volt, a szervezet ugyanis elutasította a katalán klub fellebbezését, így érvényben maradt a nemzetközi szövetség, a FIFA 2016-ig szóló határozata, amely szerint kizárja az átigazolásokból a Barcelonát.

(mno.hu)