Egy góllal kikapott Belgrádban a magyar férfi vízilabda-válogatott

Shares
 MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar férfi vízilabda-válogatott csütörtökön 12-11-re kikapott a szerb csapat vendégeként olimpiai felkészülési mérkőzésen.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokra készülő együttesek közül az Európa-bajnoki bronzérmes magyar kezdett jobban a belgrádi Tasmajdan-uszoda nyitott medencéjében, ugyanis az első negyedet követően 4-2-re vezetett.

A nagyszünetben is Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata állt jobban, de a világ- és Európa-bajnok Szerbia a harmadik periódusban fordítani tudott. Az utolsó negyed 2-2-es döntetlent hozott, így a magyarok csak egy játékrészt veszítettek el az esélyesebb vetélytárs otthonában.

Benedek Tibor a helyszínen a waterpolo.hu-nak adott villáminterjút.

– Nem hangzik rosszul ez az eredmény, sokáig vezettünk, és a végén csak eggyel nyert az aktuális világbajnok, odahaza. Jól látom, hogy elégedettek lehetünk? 

Benedek Tibor: – Én inkább ezt a négy közös gyakorlást összességében értékelném, mert az a legfontosabb, hogy ezek során előreléptünk-e. Ugyan voltak nagyon nehéz pillanataink, főleg a szerda esti kétkapun, elég jó kis fejlődést tudtunk felmutatni a közös gyakorlások során. Eredménytől függetlenül jónak értékelem a teljesítményt, persze nyilván szerettünk volna győzni az utolsó meccsen. Harcosak voltunk, abszolút egyenrangú felei a szerbeknek. Nekünk még mindig vannak előrelépési lehetőségeink.

– Mi az, ami ma a legnagyobb pozitívum volt a csapat játékában? 

Benedek Tibor: – Az emberhátrányos védekezésünk, hiszen 13 emberelőnyből csak 4-et lőttek be a szerbek, ez nem rossz arány. Mellette volt még két 5 méteresük. Mi tízből négy emberelőnyt lőttünk, ezen még lehet javítani, ha tízből 5-6 bemegy, akkor elégedett lennék.

– Viszont ma volt sok akciógólunk. 

Benedek Tibor: – Szeretnénk, ha ez az arány meg is maradna. Ebben elég jók vagyunk mostanában, mert a játékunkban benne van a több akciógól lehetősége.

A magyar válogatott három napig edzőtáborozott a szerb fővárosban, Brazíliába pedig jövő szombaton utazik.

Felkészülési mérkőzés, férfiak:

Szerbia-Magyarország 12-11 (2-4, 2-2, 6-3, 2-2)

A magyar gólszerzők: Zalánki 2, Manhercz K. 2, Vámos 2, Varga Dániel, Varga Dénes, Kis G., Tóth M., Hosnyánszky

waterpolo.hu