Egyedülálló fotó a 100 éves Tarics Sándor köszöntéséhez!

Tarics Sándor_JPIvády Sándor, egykori vízilabdázó olimpiai bajnok (1932, Los Angeles) 1998-ban bekövetkezett halálát követően lett dr. Tarics Sándor a legidősebb magyar olimpiai bajnok, aki ma, szeptember 23-án 100 esztendeje, hogy világra jött. Ez a nap számomra kettős ünnep, ugyanis néhai édesapám is ezen a napon született. Ugyancsak ünnepként tartom számon a nemzet Sándor bácsijának jubileumát is, hiszen második évtizede laza, de számomra nagyon megtisztelő, baráti viszonyban vagyunk egymással.

Sándor bácsit ez évben egyszer már köszöntöttem, mégpedig a 100. névnapja alkalmából, márciusban, amiről a Nemzeti Sportban is beszámolhattam. A centenáriumi születésnap okán viszont sehogyan sem sikerült őt telefonon elérnem. Így most a gratuláció mellé egy egészen egyedi találkozást szeretnék feleleveníteni, amit természetesen még ma el is juttatok hozzá.

2000. augusztusában történt. A Kongresszusi Központban azon a bizonyos napon hirdették ki a Sydney-i olimpiára utazó magyar csapat végleges névsorát. Jómagam is ott lehettem, Szöul után életem második olimpiájára készülhettem. A délidőben történt eseményen megjelent Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök is. Természetesen fotósok hada érkezett vele, a vakuk ezerszámra villogtak. Árpi bácsi a tőle megszokott „Szerbusztok!” köszöntéssel üdvözölte a megjelenteket, majd rövid beszédét befejezve, azonnal el is távozott.

Arra már nem emlékszem, ki vezette a programot, de tény, közvetlenül Göncz Árpád elmenetele után elhangzott: „Most pedig köszöntsük szeretettel Magyarország legidősebb olimpiai bajnokát, Tarics Sándort!” Sándor bácsi pedig mosolyogva felállt, enyhén meghajolt, miközben a fotósok őt is jól „megsorozták”, dolguk végeztével pedig testületileg kivonultak. A fények kialudtak, kezdődött a program.

Erről a bemutatásról csak annyit, hogy bár az 1948. óta Amerikában élő Tarics Sándor korábban már többször járt itthon, ez alkalommal szerepelt először a nyilvánosság előtt. Miután konkurencia nélkül maradtam, elérkezett az én időm. A félhomályban, szinte guggolva megközelítettem Sándor bácsit, és megilletődötten a következő kérést súgtam a fülébe: „Mester, megtenné, hogy kicsit közelebb ülne Ibi nénihez?” A válasz egyetlen szó volt: „természetesen.”

Csák Ibolya_Tarics Sándor

A sikeres ültetési hadműveletet követően derékmagasságban átkúsztam a kerek asztal túlsó oldalára és kétszer is rávillantottam az olimpiai bajnok kettősre. A fotóshad ugyanis nem reagált a Sándor bácsi mellett ülő törékeny, ősz hajú Csák Ibi nénire, aki mindössze két esztendővel volt fiatalabb nála, és amíg ereje engedte, rendszeresen megjelent az olimpiai bizottság rendezvényein. Mindig kedvenc, kék alapon fehér mintás ruhájában, szerény és rendkívül kedves lényével emelve a találkozások értékét.

Ibi néni sajnos, már 2006-ban elment közülünk, Sándor bácsi viszont – hála Istennek – teljes szellemi frissességgel és korához képest ugyancsak jó fizikai állapotban megérte ezt a ritka jubileumot. E sorok elkövetője a „messze távolból” kíván az ünnepeltnek minden jót, amit ilyenkor illik és lehet. És csatolja ennek a féltve őrzött fotónak a másolatát, amely egyedüli példány Magyarországon – ráadásul Mindketten dedikálták is.

Isten éltessen, Sándor bácsi!

This entry was posted in Blog and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.