Egyetlen gólt sem lőttünk Kazahsztán ellen

Shares

KazahsztanA tavaly még az élvonalhoz tartozó kazah válogatott 5-0-ra legyőzte hétfőn a magyar csapatot a krakkói divízió I/A jégkorong-világbajnokság második fordulójában.

Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tornát, a magyarok nagy csatában verték a japánokat (4-2), míg a torna toronymagas esélyesének számító kazahok könnyedén diadalmaskodtak az ukránok ellen.

A két együttes eddig csak világbajnokságokon találkozott egymással, és a magyarok öt vereség mellett csak egyszer tudtak győzni, még 2013-ban, Budapesten 2-1-re.

A kazahok – akiknél 15 játékos a világ második legerősebb bajnokságában, a KHL-ben játszik – a kezdés után rögtön olyan nyomás alá helyezték a magyar védelmet, hogy villámgyorsan kettős emberelőnybe kerültek, s ezt ki is használták: Bálizs egy lövés után még védett, a kipattanót azonban Rugyenko bevágta. A folytatásban is óriási mezőnyfölényben volt a kazah válogatott, de a magyar védelem ekkor már állta a rohamokat. A játékrész közepén rövid időre sikerült kiszabadulniuk a szorításból Háriéknak, amikor Rugyenkót kiállították, mert belekorcsolyázott a magyar kapusba. Ennek ellenére nem akadt komolyabb magyar helyzet, majd később csak egy korai bíró síp miatt nem nőtt a különbség. Az első harmadban 11-4 volt a kapura lövési arány a kazahok javára.

A folytatásban a rivális olyan iramot diktált, aminek következtében emberelőnyöket harcolt ki, ezeket pedig gólra váltotta. Háromszor is bevették így az amúgy jól védő Bálizs kapuját.

A záró játékrészben már a kazahok sem erőltették a támadásokat, igaz, a játék így is inkább a magyar védekező harmadban folyt. Puskarjov szemfülessége és gyorsasága újabb gólt ért, és ezzel alakult ki az 5-0-ás végeredmény.

A kazah csapat a feljutás elsőszámú esélyese, a papírforma alapján mögöttük a második hely megcélozható a magyarok számára, de ehhez szerdán nyerni kellene az olaszok ellen.

Andrej Nazarov ( Kazahsztán): „Örülök, hogy nyertünk, és öt gólt szereztünk. Az eredmény ellenére ez egy nehéz mérkőzés volt, főleg az első harmadban. Szerencsénk is volt az elején, sikeresen kihasználtuk az emberelőnyöket,a negyedik után pedig eldőlt a meccs sorsa. Onnantól kezdve a következő meccset várjuk.”

Rich Chernomaz (Magyarország): „Nem kezdtünk jól, a kettős emberhátrányból gólt kaptunk, és még örülhettünk, hogy csak egy gól volt a különbség az első szünetben, mert az ellenfélnek kiváló lehetőségei adódtak. Négy találatot kaptunk emberhátrányban, ez túl sok. Az elmúlt két hétben sokat dolgoztunk azon, hogy a játékosok megfelelő pozícióban legyen a szituációkban, de ma ez nem sikerült. Kazahsztán négygólos előnyben is blokkolt, takarta a passzsávokat, és kiválóan, fegyelmezetten helyezkedett, alig volt lövőhelyzetünk. Csak dicsérni tudom az edzőt, aki így készíti fel a csapatát, és eléri, hogy egész mérkőzésen ezen a színvonalon teljesítsen. Nem volt esélyünk a győzelemre ezen a meccsen.” 

Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, 2. forduló:

Kazahsztán-Magyarország 5-0 (1-0, 3-0, 1-0)
Gól: Rugyenko (2.), Voroncov (26.), Dallman (33.), Krasznoszlobovcev (36.), Puskarjov (49.)

Hosszabbításos olasz győzelem

A magyar válogatott következő ellenfele, az olasz csapat hosszabbításban 2-1-re győzte le az ukrán együttest a krakkói divízió I/A jégkorong-világbajnokság második fordulójában.

2. forduló:
Olaszország-Ukrajna 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, 1-0), hosszabbítás után

Az első harmad az olaszok enyhe mezőnyfölényét hozta, de csak a másodikban – emberelőnyben – sikerült a vezetést megszerezniük. Az ukránok aztán két perc múlva egyenlítettek.
Feszült volt a légkör, rengeteg kiállítást osztottak ki a bírók, de újabb gól nem esett.
Jött a hosszabbítás, amely azonban nem tartott sokáig: már az első olasz támadásnál a kapuba talált Insam. A korong ugyan gyorsan kipattant, de a videózás után megadták a gólt.

(MTI)