Egygólos előnnyel utazunk Lengyelországba

Shares

HUN_POL_futsalA magyar futsalválogatott kedden 2-1-re legyőzte a lengyel csapatot az Európa-bajnoki pótselejtező első, miskolci mérkőzésén.

Sito Rivera szövetségi kapitány csapata az első félidőben irányította a játékot. A 12. percben megszereztük a vezetést, egy jobb oldali szöglet után a túloldalon érkező Horváth Norbert elé került a labda, aki közelről az üres kapuba továbbított (1-0). A gól után a lengyelek előtt adódott néhány ígéretes lövési lehetőség, de Tóth Gyula minden próbálkozást védett.

A második félidőt támadószelemben kezdték a lengyelek, mindjárt az 1. percben Tóth Gyulának kellett óriásit védenie. A 3. percben is Tóth Gyula elképesztő dupla bravúrjára volt szükség, hogy megőrizzük előnyünket, néhány másodperccel később viszont már a lengyel kapu előtt alakult ki helyzet, Harnisch Ákos emelése után a vendégek egyik védője kézzel ért a labdához, a megítélt büntetőt Dróth Zoltán magabiztosan értékesítette (2-0).

A visszavágót két hét múlva Koszalinban rendezik, az összesített győztes kijut a januári, szlovéniai kontinensversenyre. A magyarok 2005, 2010 és 2016 után negyedszer szerepelhetnének az Eb-n, a lengyelek 2001 után másodszor juthatnak ki.

Futsal Eb-pótselejtező, első mérkőzés:

Magyarország-Lengyelország 2-1 (1-0)
Gól: Horváth (12.), Dróth (23.), illetve Lutecki (32.)