Egyórás kerékpáros világcsúcs 43 évesen!

Shares

kerékpár_Jens Voigt, 440

Jens Voigt igazán nagy dobással zárta le a profi karrierjét, a 43 évesen visszavonuló bringás 51,115 kilométerrel megdöntötte az egyórás kerékpározás világcsúcsát a svájci Grenchen velodromjában. A korábbi rekordot a cseh Ondrej Sosenka tartotta 49,7 kilométerrel, még 2005-ben, Moszkvában állította fel.

Voigtnak kétszáz kört kellett teljesíteni a grencheni pályán, egy körre 18 másodpercet számoltak, hogy meglegyen a rekord. Jól kezdett, már az első kilométereken jobb részidői voltak, mint Sosenkának, az első tíz percben tíz másodperccel volt gyorsabb. A következő tíz percben is tartott a tendencia, már húsz másodperccel volt beljebb a cseh rekordernél. Ezután kicsit visszaesett a tempója, de még így is simán kinézett neki a csúcs. Látszott, egyre kényelmetlenebb számára a mereven tartott, aerodinamikus üléspozíció, néhányszor kiállt a nyeregből és a mezét is igazgatta. 42-43 perc után Voigt újra gyorsítani tudott, 50,7 kilométer per órás átlag fölé került. 40 kilométernél már egy perccel jobb volt Sosenkánál. Ekkor már látszott, hogy tökéletesen osztotta be az erejét, és meglesz neki a rekord. Az utolsó percekben még gyorsítani is tudott, 51-es átlag felé került. Ezt a tempót tartani is tudta, és végül 51,115 kilométerrel állított fel új világcsúcsot.

Tavaly az elmúlt tíz év egyik legjobb időfutamosa, Fabian Cancellara jelentette be, hogy megpróbálkozik az egyórás rekorddal. Később azonban a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabálymódosítása miatt lemondott róla. A rekord már akkor is hiteles, ha nem hagyományos, koskormányos, küllős kerekű biciklivel érik el. Cancellarát pedig az izgatta, hogy vajon hasonló feltételek között, jobb eredményt tudna-e elérni, mint a legendás Eddy Merckx.

Cancellaraék előkészületei azonban nem vesztek teljesen kárba, mert a Treknél lévő csapattársa, Jens Voigt úgy döntött, hogy egy utolsó időfutammal búcsúzik el profi kerékpárosként. A bevállalós szökéseiről és jó dumáiról is ismert német augusztusban teljesítette utolsó versenyét, majd meglepetésre jelentette be, hogy nekimegy a rekordnak is. Voigt nem számít igazán nagy időfutamosnak, bár nyert többször is szakaszokat ebben a számban, de elképesztően nagyokat tudni szenvedni. Az egyórás időfutamban pedig ez is döntő faktor lehet. „Én, a pálya, a biciklim, és a régi jó barátom, Fájdalom, fogunk harcolni utoljára holnap” – posztolta ki Voigt, aki szerdán ünnepelte 43. születésnapját.

„Eléggé befolyásolnak az érzelmeim, így a legnagyobb kihívás az lesz számomra, hogy ne kezdjek túl gyorsan. Ha 50 vagy 51 km-t célzol meg, még akkor is könnyű lehet az első tíz perc, de még után 50 percet tekerni kell. Az első 30 percet visszafogott tempóval fogom megtenni, 50,5-ös vagy 50,4-es átlaggal mondjuk, és aztán meglátjuk, mennyi marad bennem a célig. Nagyon szenvedni és küzdeni fogok már a második felében.”

Voigt három hetet készült a velodromban, napi két edzést ment, tesztelték a legjobb beállításokat is. Ez meglehetősen szokatlan, a bringások és mérnökeik egy egész szezont rá szoktak szánni az előkészületekre. A rajt előtt az olimpia időfutam bajnoka, Bradley Wiggins és egy korább rekorder, Chris Boardman is képesnek tartotta a rekordra. Merckx ötven százalék esélyt adott neki, mivel nem időfutam-specialista, és pályán sem töltött túl sokat. Az mindenképpen Voigt mellett szólt, hogy Ondrej Sosenka nem használhatott olyan aerodinamikailag előnyös telekerekeket és könyöklős kormányt, mint amilyeneket a német.

„Úgy tekintek rá, mint egy utolsó ajándékra a rajongóimnak. Még akarok nekik adni valamit, aminek örülhetnek, mielőtt lemegy a függöny. De nagyon is jól akarok teljesíteni. Ez nem cirkuszi mutatvány. Az egyórás az utóbbi években veszített egy kicsit mágikus hatásából. Talán az én kísérletem egy új fejezetet nyit majd a kísérletekben. Mindenkinek jelzem, hogy tegyen egy próbát, afféle hídszerepem lenne. Még versenyeztem Boardmannal, Indurainnal és Sosenkával, de Fabian Cancellárával és generációjával is. Ha megcsinálom, szendvicsbe foghatnának ezek a nevek” – nyilatkozta még Voigt kísérletének bejelentésekor.

(SportGéza)