Ekkora roham még nem volt Debrecenben – a magyarok értékelik a minőséget

Shares

Orendi Mihály_JPSzűkszavú hírügynökségi jelentés tudatta, hogy a november 2-án, a debreceni Főnix csarnokban megrendezésre kerülő Magyarország – Spanyolország barátságos férfi kézilabda válogatott mérkőzésre napok alatt elfogyott minden jegy. A kivételesen nagy érdeklődés hátterére kíváncsi jochapress.hu bővebb információért a rendező Debreceni Sportcentrum igazgatójához, Orendi Mihályhoz fordult.

– Megvallom, 2000. óta vezetem az intézményt, de a belépők iránt megnyilvánult kivételes rohamra nem emlékszem, pedig világversenyek sorát bonyolítottuk le – válaszolt Orendi. – Korábban már otthont adtunk felnőtt válogatott találkozónak, de a németek elleni mérkőzés előtt – ahol ugyancsak lógtak, szinte még a csillárokon is – sem volt ekkora sorban állás a jegyekért, mint most. A legoptimistább álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy november 2-i rendezvényre már október 17-én ki lehet tenni a telt ház táblát.

– Mégis, mit gondol, minek szól ez a kivételes érdeklődés?

– Nem tudom megállni, hogy ne hozzam szóba napjaink negatív aktualitását, a labdarúgó válogatott újabb leszereplését. Számomra döbbenetes, hogy idáig fajultak a dolgok, Andorra ellen a kivezényelt iskolásokkal együtt sem volt több néző másfélezernél. A magyar-spanyol kézilabda meccsre meggyőződésem, hogy az igényes nézők tolongtak sűrűsorokban, akik a minőségi programokra változatlanul vevők. Márpedig a magyar kézilabdázás sok év ót a világ közvetlen élvonalában képviselteti magát és a folyamatosan meglévő akaraterőt, küzdőképességet, a találkozó barátságos volta ellenére is várható magas színvonalat a közönség nagyra tartja, értékeli.

– Mikor számíthat a debreceni Főnix csarnok legközelebb hasonló jegyvadászatra?

– Remélem, hogy a 2014. márciusában esedékes ritmikus gimnasztika (RG) Világkupa versenyeit is ilyen nagy érdeklődés övezi majd.

– Ön egy személyben a Magyar Úszó szövetség alelnöke is. Ha már „itt vagyunk”, feltenném a kérdést: a Sportcentrum úszó kiválóságai körül minden rendben van?

– Úgy gondolom, jó úton haladunk. Az olimpiai bajnok Risztov Éva Kovács Rita, korábbi kétszeres Európa-bajnok, többszörös világbajnoki érmes hosszútávúszó nő személyében megfelelő szakember keze alá került. Jakabos Zsuzsanna már felnőtt ember, ő tudja, miért nem fogadta el az ajánlatunkat – döntését természetesen tiszteletben tartottuk és szó nélkül elfogadtuk. Ami másik erősségünket, Biczó Bencét illeti, tőle 2014-ben további fejlődést várunk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 200 méteres pillangóúszásban a felnőtt Európa-bajnokságon bronzérmet várunk.