Elájult a szegedi pólós fiú, miután kiütötték a medencében

Shares
Fotó: Szegedi Vízipóló Suli

Fotó: Szegedi Vízipóló Suli

Mentő szállította kórházba vasárnap délután a szentesi uszodából azt a szegedi vízilabdás fiút, akit megütött egy szentesi pólós. A játékvezető és a szegedi edző feljelenti a szentesi pólóst brutalitása miatt. Mindez serdülőmeccsen történt.

Tóth Boldizsár centert játszik a szentesi serdülő vízilabdacsapatban. A 16 éves fiú édesapja Szegeden is pólózott, és a szentesi női vízilabdacsapat edzője. Név nélkül nyilatkozott lapunknak egy szentesi pólós szakember, aki elmondta, Boldizsár állítólag rúgást kapott a víz alatt, és amikor feljött, begőzölve teljes erőből fejen vágta ellenfelét, Zatykó Leventét, aki elájult.

– Több adok-kapok is volt a meccsen. A mai póló a bírkózás felé halad, és a játékvezetők ennek szellemében fújtak, olykor-olykor szemet hunytak egy szabálytalanság felett. Az adok-kapok benne van a vízilabdában, de olyan ütés, mint amit Zacsi (Zatykó Levente) elszenvedett a medencében, tízezerből egy van. Nagyon betalált a szentesi fiú – mondta a szegedi serdülőcsapat edzője, Fodor Ádám.

– Brutálisan nagyot kapott az állcsúcsára, hátrabicsaklott a nyaka. Megijedtünk. A mentősök nyakmerevítőben szállították el az uszodából a kórházba, ahol megröntgenezték és CT-vizsgálatnak is alávetették, de szerencsére semmit sem találtak az orvosok. Agyrázkódást szenvedett, ezért hétfőig benn tartják a szentesi kórházban megfigyelésen. Ideggyógyászt is hívtak hozzá – mondta Fodor Ádám.

Az edző elmondása szerint Zatykó Levente a meccs után pár órával, késő délután – ahogy fogalmazott Fodor Ádám – már kezdett magához térni.

– Már vele volt a családja, viccelődtünk, nevettünk – mondta az edző. Fodor szerint a szentesi fiú, Tóth Boldizsár nagyon megszeppent, nagyon szégyellte magát, már ott az uszodában bocsánatot kért Zatykó Leventétől. – Olyan korban vannak, hogy nincsenek tisztában azzal, mekkorát tudnak ütni. A szentesi fiú őszintén sajnálta az esetet – mondta a szegedi edző.

Molnár Péter a szegedi ifi pólócsapat edzője: „Szeretnék hozzászólni, 1-2 észrevételt tenni a mai mérkőzésekkel kapcsolatban, elsősorban a játékvezetők felelősségét kiemelve. Az ifik meccséről elmondanám, hogy a játékosom, Szepes Áron kapott egy ütést – ez benne van a sportágban –, majd feltette a kezét, hogy baj van, a játékvezető nem kérte ki a labdát és nem rendelt el 3 perc kezelési időt. Áron elvégezte a szabaddobást és megint kapott egyet és már azt láttuk, hogy ömlik a vér.

Kérdezem, a játékvezetők mit figyeltek? Adtak egy cserés kiállítást, mi pedig elveszítettük az ifi és serdülő csapat meghatározó játékosát. Nem lehet megválaszolni, de mi van, ha a játékvezető kikéri a labdát és megkérdezi a játékost, hogy mi a baj? Nem olyan sűrűn fordul elő az ilyen, de néma maradt a síp, sajnos. A center nélkülözhetetlen poszt a vízilabdában. A mai OSC-FTC mérkőzés után, a hazaiak edzője, Vincze Balázs azt nyilatkozta, hogy centerek nélkül kevés esélyük van a következő, Szolnok elleni, Euroliga meccsen.

Egy ilyen ütés egy egész év munkáját teheti tönkre, mert ez lehetett volna súlyosabb is. Ezért óriási a játékvezetők felelőssége, akik ma alkalmatlanok voltak a feladatra. Itt jegyeznem meg, hogy 3 vagy több meccset levezetni képtelenség, mert elfárad az ember, kihagy a figyelem.”

Forrás: Délmagyar.hu