Éles József: Pillanatokon belül bukott edző lettem!
Éles József veszprémi gólrekordja egyelőre nem forog veszélyben. Az egykori kétszeres világválogatott kézilabdázó 2548 találatával jócskán megelőzi Pérez Carlost, Pásztor Istvánt, Gyurka Jánost és Iváncsik Gergőt – utóbbi 1990 gólnál tart. A még ma is közönség kedvencet egy kis nosztalgiázásra kértem, majd belefutottunk a mai kézilabda valóságba.
– Fájt, amikor itt lejárt a szerződése és Görögországba szerződött?
– Nem fájdalomnak nevezném, hanem egy csodálatos korszak lezárásának, amit az ember a halottas ágyán sem felejt el. Sok nagy siker részesei lehettünk a csapattársaimmal. Talán ezért is fogadnak még mindig szeretettel bennünket az arénában, ha meglátnak a lelátón.
– Egy mondat Görögországról…
– Indultunk a Bajnokok Ligájában. Szokatlan volt, hogy csak félig telt meg a csarnok. Szerettem ott lenni, de másfél év után tönkrement a klub.
– Svájcban már játékos-edző is volt, de ott sem maradt sokáig.
– Ott tapasztaltam meg először, hogy egyszerre játszani és edzősködni bizony nem könnyű feladat. Mert nem lehet mindenre egyformán koncentrálni. Együttesemet megmentettük a kieséstől, a következő idényben már a dobogó közelében voltunk, amikor Temesvárra hívtak.
– Feljutottak az élvonalba és az új bajnokságban már ostromolták a dobogót.
– Az egyik legszebb időszaknak tartom a temesvárit. Lehetett dolgozni, szerettek a vezetők és a játékosok. Olyannyira, hogy a mai napig hívnak, menjek vissza. Sőt, mielőtt elindultam onnan Gyöngyősre, azt mondták, megbánom, hogy otthagyom őket. De nem tagadom, vágyódtam vissza Magyarországra és az itthoni munkára.
– Azután szembejött a magyar kézilabda valóság. Bronzérem a Magyar Kupában és azzal a lendülettel kiesés az NB I-ből, amiért „lapátra” tették.
– Mivel hosszú időre kiestem a hazai kézilabdázásból, el sem akartam hinni, mi minden megtörténhet nálunk. Hitegetések, ígérgetések, baráti hátba veregetések, aztán mindennek az ellenkezője. Emlékeimben az a legsötétebb időszak.
– Pedig jött az újabb „koki” a kiskunhalasi női együttesnél, ahol szintén kiestek az élvonalból. Érthetetlenül álltunk sokan a vállalásával szemben, mert esély nem volt a bentmaradásra.
– Így lettem pillanatokon belül bukott edző Magyarországon. Egy fiatal, ambiciózus szakember nem ismer lehetetlent. Igyekszik bizonyítani, megtenni mindent a sikerért, de aztán rádöbben, hogy egyedül kevés a csata megnyerésére.
– Kétszáz gyerekkel működik az Éles Kézi Suli. Mindent összevetve az ország egyik legeredményesebb utánpótlás nevelő egyesülete az ÉKI a korosztályos bajnokságokban a gyerekek mezőnyében. De nem hinném, hogy ez a munka teljesen megfelel az elvárásainak.
– Pedig téved! Elképesztően jól érzem magam a fiatalok között. Nem csak a saját egyesületemben, de az MKB Akadémián is. Egykori játékostársaimmal neveljük a gyerekeket. Néha beállunk ellenünk hárman játszani és nem tudnak gólt lőni nekünk. Közben megtanulják, észreveszik, hogy miért nem. Csillog a szemük, amikor a bajnoki meccseken már ők is megcsinálják, amit kell. Ennél kellhet több?
– De még mennyire. Korosztályának egykori kézilabdázói a nyugat-európai kluboknál, válogatottaknál rangos edzői, vezetői feladatokat töltenek be. Attól tartok, hogy Éles József a szokásos, túlzott őszintesége, a nagy szája miatt mellőzött.
– Már nem vagyok a régi. Sokat fejlődtem ezen a területen. Viszont nem akarok teljesen megváltozni. Mindig büszke voltam arra, hogy nyíltan, őszintén elmondtam a véleményemet. Ezen ezután sem szeretnék változtatni. Valóban, külföldön a korosztályom legjobbjai megkapták a lehetőséget az irányításra. Nálunk azonban szinte alig változik valami a válogatottak élén. Jóformán mindig ugyanazok bukkannak fel a kispadoknál, mint amikor én még aktív játékos voltam. Pedig az már régen volt, igaz? Vagy külföldi kapitányt, edzőt hoznak. Mint most újra a Siófok.
– Talán ez is oka annak, hogy képtelenek vagyunk kiugró eredményt elérni világversenyen.
– Még az az idő is ránk köszönthet, hogy ki sem jutunk ezekre az eseményekre. Bár csak ne lenne igazam. Nem érzem például, hogy az edzők összefognának. Inkább széthúznak. Nem csak az élvonalban, de az utánpótlás nevelésben is. Így nem lehet előre lépni. Lyukas korosztályok vannak. Mi lesz, ha Nagy Laci azt mondja, hogy befejeztem? Nálunk elkéstünk a fiatalítással. Pérez már negyven éves volt, amikor még mindig tőle várták, hogy nyerje meg a fontos meccset. Svédországban, Franciaországban, Horvátországban, vagy Szlovéniában ezt mesterien megoldották. Nagyságrendekkel előttünk járnak.
– Apropó Nagy László. Fogadtam ifjabb kollégáimmal, hogy nem játszottak egy csapatban rangos, nagy tornán.
– Akkor veszített, mert az egyiptomi világbajnokságon és egy világkupán is szerepeltünk együtt a válogatottban. Ha előbb kérdez, utána fogad, most nem kellene a zsebébe nyúlnia.
– Az „meg van még”, amikor Hajnal Csaba azt mondta: Józsikám, ha edző leszel, hét Élest kívánok a csapatodba!
-Persze, emlékszem rá! Egy ilyen van már. Éles Benedeknek hívják! Ugyan olyan makacs, önfejű és szókimondó, mint én. Van vele bajom elég. Igaza van a Csabának. Ilyenből egy is sok, nemhogy hét…
(veol.hu / Donát Tamás)
