Elhunyt Buda István

Buda István_JPNyolcvanhét éves korában hosszú, súlyos betegség után elhunyt Buda István, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) néhai elnöke. A gyászhírt özvegye közölte a MOB titkárságával.

Buda István 1964 és 1978 között a Munkaügyi Minisztérium miniszterhelyettese volt, 1978-ban munkaügyi államtitkár lett. 1981 és 1986 között volt a MOB elnöke, egyidejűleg az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöki tisztét is ellátta.

Ő jelentette be, hogy a magyar sportolók távol maradnak az 1984-es Los Angeles-i nyári ötkarikás játékokról.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrendjének egyik magyar kitüntetettje, a díj ezüstfokozatát 1985-ben kapta meg.

Buda István_Greminger János

  Greminger János és Buda István. Ők ketten nagyon sokat tudtak…

Temetéséről később intézkednek.

(Forrás: MTI, fotók: JochaPress.hu)

x   x   x   x   x

 Azt tartja a mondás: halottról vagy jót, vagy semmit. Ezt tiszteletben tartva kívánom Buda Istvánnak, nyugodjon békében. Amit viszont egyszerűen nem tudok magamban tartani, az a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) álságos magatartása. Buda István a politika embere volt, így az is “természetesnek” számított annak idején, hogy ő közli az érdekeltekkel a felső politika döntését, a Los Angeles-i olimpiáról volt távolmaradás tényét.

 Amivel nem tudok megbékélni, hogy ezek után a következő évben, 1985-ben (tehát alig egy évvel később!) a NOB olimpiai érdemrendjének ezüst fokozatát adományozta neki. Mintha bizony még honorálta is volna a nagytekintélyű szervezet azt, hogy Buda István is szerepet vállalt a magyar küldöttség távolmaradásán keresztül az olimpiai eszme megcsorbításában. Ez a tény több mint elgondolkodtató a NOB-bal kapcsolatosan…

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Hírek and tagged . Bookmark the permalink.

Comments are closed.