Elhunyt Szabó II László, az örök motorversenyző
A magyar motorsport első világbajnoki pontszerzőjét, világbajnoki dobogósát, 22-szeres bajnokát 86 éves korában érte a halál.
A Megszállottan Klubja vasárnap délután tette közzé:
„Fájdalomtól lesújtottan tudatjuk, hogy 86. életévében elhunyt Szabó II. László gyorsasági motorversenyző, örökös klubtagunk a magyar motorsport máig meghatározó jelentőségű alakja.
Szabó II László már életében legenda lett. Ő volt a magyar motorkerékpársport igazi virtuóza, aki huszonkét bajnokságot tudott nyerni terepen és betonon sorozatban diadalmaskodott a nemzetközi futamokon itthon éppúgy, mint a világ legveszélyesebb nürburgringi pályán. Nem egyszerűen versenyző volt, hanem megszállott versenyző!
A több mint 23 éves pályafutása alatt négy különböző szakágban 22 magyart bajnoki címet nyert. A gyorsasági világbajnokságokon több éven keresztül dobogós helyeken motorozott, többször megelőzve a sokszoros világbajnokokat, Phil Readet és Giacomo Agostinit! A gyorsasági vb 125 cm3-es géposztályában 1967-ben és 1970-ben is ötödik helyen végzett, ami a pályafutása csúcsának számít.
Pályafutásának elismeréséül megkapta a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.”
Szabó II. László integet
Tóth Anita nekrológja
Ha a jó szeme nem romlik hozzá a rosszhoz, talán még az utolsó napjaiban is motorozott volna…
Szabó II Lászlót olthatatlan szenvedély fűzte a motorsporthoz attól a perctől kezdve, hogy a tanyán, ahol született, először meghallotta egy motor hangját. Pontosabban attól kezdve, hogy megérezte a benzinszagot. Űzte-hajtotta a vágy, hogy motorozhasson, ám ez nem is volt olyan könnyű, mivel születésénél fogva nem látott az egyik szemére. Budapestre költöztek, s négy év motorpucolás és egyesületi munka után (mert álmait hajtva autószerelő-inasnak állt) a gyönyörű, új cipőjét adta a jogosítványért, amit az egyik versenyző segített megszerezni.
Göröngyös utat járt be, s bár szerzett 22 magyar bajnoki címet, arra volt a legbüszkébb, hogy ő „brusztolta ki”, hogy a magyar versenyzők a világbajnokságon húzhassák a gázt. A kacskaringós Szép Juhászné úton edzett, a felkészülés alapjait Papp Lacitól leste el, télen meg Hegedűs Csabáékhoz kéredzkedett be erőnléti edzésre.
Ötvennégy kiló sem volt, úgyhogy a mérlegelésnél láncokat raktak a zsebébe, így nem kellett a versenygépre pluszsúlyt pakolni, és mivel a vérében volt a motorozás, úgy is elképesztő sikereket aratott, hogy nem fogadhatta el a gyári ajánlatokat. Volt, hogy a Sachsenringen 250 ezer ember skandálta a nevét, amikor az utolsó körben, 500 méterrel a cél előtt megállt alatta az MZ, és ő a vezető pozíciót elveszítve betolta a motort a célba. A legemlékezetesebb mégis talán az marad, amikor Drapál Jánossal Brnóban ketten álltak a dobogó első és második fokán.
Nem félt. Soha, egyetlen percig sem. Akkor sem, amikor a bajtársai a pályán életüket vesztették. Menni kellett tovább. Pályafutásának végül 1973-ban egy közúti baleset vetett véget a francia vb-futamról hazafelé jövet, amelynek következményeként egy évig ápolták a Sportkórházban, és 14 műtétet hajtottak végre rajta. Akkor kezdett edzősködni, s lett még több fiatal példaképe.
(NSO)
