Elhunyt Dr. Szécsényi József professzor

Shares

szecsenyi_jozsefElhunyt Dr. Szécsényi József professzor emeritus, volt Európa-csúcstartó, olimpiai negyedik diszkoszvető. A Testnevelési Egyetem (TF) tanára 85 éves volt

Szécsényi József az 1954-es atlétikai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, ebben az esztendőben főiskolai világbajnoki címet nyert. 1958-ban Európa-csúcsot dobott (58,33 méter), az 1960-as római olimpián – legjobb európaiként – a negyedik helyen végzett, az 1964-es tokiói játékokon ötödik volt. Edzői pályafutása alatt versenyzői húsz ifjúsági és felnőtt bajnokságot nyertek, 1969-től közel tíz éven át a magyar válogatott dobószakágának vezetőjeként tevékenykedett – idézte fel életútját a TF közleménye.

Testnevelő tanári, majd szakedzői végzettsége után az ELTE pszichológiai szakán szerzett diplomát, 1965-ben került a TF atlétikai tanszékére adjunktusként, 1978-ban egyetemi docens, 1989-ben egyetemi tanári tanszékvezetői kinevezést kapott. 1973-ban doktori címet szerzett az ELTE-n pszichológiából, 1979-ben pedig biológiai tudományos kandidátusi címet érdemelt ki.

Hosszú éveken át a Magyar Biológiai Társaság mellett a Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsának és Habilitációs Bizottságának tagja, a Tanszékvezetők Kollégiumának elnöke volt.

A Testnevelési Egyetem saját halottjának tekinti Dr. Szécsényi József professzor emeritust. (MTI)

szecsenyi-jozsef-dr

A professzort január 26-án 85. születésnapján köszöntötték a Testnevelési Egyetemen.

Miért diszkoszvető lett, miért ezt a sportágat választotta?

„Focista akartam lenni, a 104 kilómmal és a 185 centimmel komoly esélyem lett volna jó csatárrá válni” – emlékezett atléta pályafutásának kezdetére a későbbi ikon. „Amikor azonban a művészettörténet-tanárom megmutatta Müron Diszkobolosz című ókori szobrát, elhatároztam, nekem is ilyen alakom lesz, ezt a sportágat választom.”

Diszkobolosszá akart válni és azzá is vált szinte a semmiből, az általa lecsiszolt fogaskerék autodidakta módon történő vetésével, amelyhez a mintát a szobor szolgáltatta. A sportolói pályája, a teljesítménye szép ívben emelkedett, már az első versenyen 39 métert teljesített a 2 kg-os diszkosszal és ifjúsági válogatott lett. Eredményes sportpályafutása során Szécsényi József az 1954-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, és ebben az esztendőben főiskolai világbajnok is volt. 1958-ban Európa-csúcsot dobott (58.33)! Az 1960-as olimpián – legjobb európaiként – a negyedik helyen végzett 55.79 méteres eredménnyel.

„A Római Olimpián az első dobásom 58 fél’ volt – ezzel második lehettem volna – de akkor egyedül én dobtam felugrásból és a lábam a levegőben kívül volt a körön, amire a bíró azt mondta, hogy kiléptem. Ezért nem sikerült a dobogó.”

Két évre rá hatvan méter fölé vitte a magyar csúcsot (60,66 m). Először dobta túl Magyarországon a bűvös 60 métert diszkosszal!

Mi volt pályafutása legnagyobb élménye?

„A pályafutásom végéhez köthető a legnagyobb élményem, az 1964-es tokiói olimpia. Előtte 27. voltam a világranglistán és végül ötödik lettem.”

Csak kevesen tudják, hogy hosszú éveken át az Ön képe díszítette a Sportszelet csokipapírját.

„Az 1960-as, 58,26 méteres nagy dobásom után lettem csokireklám, az arról készült fotót jelenítették meg a borítón. Nem foglalkoztam akkoriban a jogdíjjal, vagy az esetleges jövedelemmel. A csapattársaim, és a barátaim sokáig ösztökéltek, kérdezzek rá, mi járhat ezért, de nem igazán törődtem vele. A sport, majd a sporttudomány sokkal inkább érdekelt. Elmélyedtem a versenyzés lélektanában, könyveket írtam, biomechanikai témában  egyetemi tanár lettem, és mellette edzősködtem.”

Forrás: TF

sportszelet