Elhunyt Tatár Péter

Shares

Tatar_PeterNagy veszteség érte a debreceni és a hazai teniszéletet, hiszen élete 56. évében elhunyt Tatár Péter. Fia Borisz emlékezik vissza édesapja életpályájára.

Az 1960. április 3-án, Debrecenben született szakember számos tehetséget nevelt ki, köztük Máthé Gábort, aki siketolimpiát, EB-t és VB-t is nyert irányításával és jelenleg is I. osztályú teniszező. A semmiből építette meg teniszklubját szülővárosában, csapatát feljuttatta a Szuperligába és az MTSZ elnökségének is tagja volt.

Fia, Tatár Borisz foglalta össze édesapja munkásságát:

Hirdetés

Apa Debrecenben (Pallagon) egy nyakig érő, gazos-szemetes senki földjén épített először 4, majd még 2 teniszpályát,  jóformán a saját kezével, az elején ő maga csinálta az ásást, rétegezést, a hengerezést, mindent. A később felépített klubház is a részben az ő keze munkája. Ez a fajta elhivatottsága megmaradt későbbre is, 20 éven keresztül minden évben munkásruhában, nyakig piszkosan ő maga csinálta és felügyelte a tavaszi pályamunkákat, és a sátorállítást is.

– Egy gazos területre varázsolt sok éves, megalkuvás nélküli munkájával egy olyan teniszklubot, ami egyszerre 4-5 férfi felnőtt csapatot, egy felnőtt női csapatot, egyszerre kb. negyven igazolt korosztályos versenyzőt tudott magáénak és ezen felül óriási klubélettel rendelkezett, számos olyan amatőrrel, akiknek a pallagi pálya a második otthonukat jelentette. Apa olyan miliőt teremtett, ami az egész klubot egy nagy családdá tette. Legendásak voltak a felnőtt férfi első osztályú és szuperligás csapatmeccsek, ahol rendre több száz néző gyűlt össze szurkolni a csapatnak, amit minden alkalommal megcsodáltak a vendégcsapatok. A semmiből épített fel egy olyan teniszműhelyt, ami országos elismerésnek örvendett, ahol a kitartó szakmai munka országos bajnokokat, bajnokcsapatokat eredményezett.

Teljes cikk a Huntennis.hu-n

Hirdetés