Elhunyt Tito Vilanova, a Barcelona korábbi edzője

Shares

Fotó: Miguel Ruiz-FCB

Az FC Barcelona bejelentette, hogy pénteken egy barcelonai kórházban elhunyt Tito Vilanova, a labdarúgócsapat rákos megbetegedés miatt kezelt korábbi vezetőedzője.

A katalán labdarúgócsapat vezetőedzőjét daganatos betegséggel kezelték, ezért tavaly nyáron kénytelen volt távozni a kispadról. Tito Vilanova szeptember 17-én lett volna 46 esztendős.

A katalán klub hivatalos honlapja a Vilanovát búcsúztató írásában emlékeztet: a szakember 2011 óta küzd a daganatos betegséggel, amely péntek délután elragadta az élők sorából.

Hirdetés

Mint spanyol lapértesülésekre hivatkozva csütörtök este beszámoltunk róla, Vilanovát a napokban kórházba szállították, majd sürgősséggel megoperálták állapota rohamos rosszabbodása miatt.

Tito Vilanova a játékos-pályafutása (1988–2001) során a Barcelona B, a Figueres, a Celta Vigo, a Badajoz, a Mallorca, a Lleida, az Elche és a Gramenet sorait erősítette középpályásként, 26 élvonalbeli mérkőzését a Celtában játszotta.

Visszavonulása után edzőnek állt, a 2007–2008-as idényben a Barcelona B, majd 2008 és 2012 között – egy rendkívül sikeres, a klubnak 14 trófeát hozó időszakban – a Barcelona első csapatánál dolgozott pályaedzőként Josep Guardiola mellett.

Hirdetés

Guardiola távozása után ő lett a Barcelona vezetőedzője, amellyel a 2012–13-as szezonban azonnal spanyol bajnoki címet szerzett.

Vilanova torkából 2011 novemberében eltávolítottak egy daganatot, azonban 2012 decemberében – amikor már ő volt a Barca vezetőedzője – kiújult a betegség. A szakember 10 hetet New Yorkban töltött kemoterápiás kezelésen, mielőtt márciusban visszavehette a bajnoki cím felé tartó csapat irányítását.

NSO.hu

Twitter