Elindult A sport legyen a tied! idei programsorozat

Shares
Szabó Tünde és Balogh Gábor. Fotó: Kováts Dániel/MDSZ

Szabó Tünde és Balogh Gábor. Fotó: Kováts Dániel/MDSZ

Idén már 13 sportági szövetség vesz részt az aktívan sportoló gyermekek számának növelését szolgáló, A sport legyen a tied! programsorozatban – jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a csütörtöki budapesti nyitó eseményen.

Az államtitkár a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban kifejtette, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közös kezdeményezésének célja az is, hogy közelebb vigyék a gyermekeket a sporthoz, valamint szélesítsék az utánpótlásbázist.

„Szeretnénk elérni, hogy a programban részt vevő sportágakban az igazolt sportolók száma elérje az ötszázezer főt” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a program három pillérre épül. Az első pillér keretében a húsz megyeközpont sportcsarnokában tartanak sportági bemutatókat, a másodikban a köznevelési intézményekbe viszik el a szervezők a különböző sportágakat, a harmadikban az iskolai sporteszközállomány fejlesztésével járulnak hozzá a fiatalok sportolásához. .

„A program keretében tíz sportághoz szükséges eszközöket vettek át a köznevelési intézmények” – fűzte hozzá Szabó Tünde.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi évben a 20 megyeszékhelyen összesen 15-20 ezer diákot mozgattak meg, míg a 230 iskola meglátogatásakor további 70 ezer gyermeket sikerült bevonniuk a programba. Az idei célok között kiemelte: szeretnék elősegíteni, hogy szorosabb kapcsolat és jobb kommunikáció alakuljon ki a kisebb vidéki iskolák és a helyi egyesületek között, s ennek hatására a tehetséges fiatalok kapcsolódjanak be a versenyszerű sportolásba.

Szabó Tünde. Fotó: Kováts Dániel/MDSZ

Szabó Tünde. Fotó: Kováts Dániel/MDSZ

A sport legyen a tied! országos rendezvénysorozat első vidéki állomása április 4-én Győrben lesz, és október végéig összesen 18 helyszínen folytatódik, majd Pécsen zárul.

Az esemény keretében az EMMI és az MDSZ között létrejött stratégiai együttműködési megállapodást is aláírt Szabó Tünde és Balogh Gábor. Ennek lényege, hogy a két szervezet segíti egymást az oktatás, a sportpolitika, az egészségügy, a gyermek- és ifjúságpolitika valamint a társadalmi felzárkózás területén a jogszabályok előkészítésében, módosításában és felülvizsgálatában.
„Ez a megállapodás is segíti, hogy a sport, a mozgás és ezzel együtt az egészséges életmód minden téren hozzátartozzon az ifjúság mindennapjaihoz” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

(MTI)