Elment Novák Dezső, aki négyszázötvenszer játszott a Ferencvárosban!

Shares

Ötkarikás2012_Novák Dezső arcképe_JÓ

Újabb kiváló labdarúgóval lett szegényebb a magyar sporttársadalom. Novák Dezső – aki kemény, de sportszerű jobbhátvédként küzdötte fel magát előbb a Ferencvárosba, majd a magyar válogatottba is – szerdán este végleg itt hagyott bennünket. A jochapress.hu a vele készült, utolsó, átfogó beszélgetés leközlésével búcsúzik a kétszeres ötkarikás bajnoktól.

Ötkarikás2012_Novák Dezső beaad

Három olimpián (1960, 1964, 1968,) is ott volt a magyar labdarúgó válogatott tagjaként, ráadásul kétszer (1964-Tokió, 1968-Mexikóváros) aranyérmet szerzett csapat tagja lehetett. Római bronzával együtt pedig háromszoros olimpiai érmes, sportágában egyedüliként Novák Dezső, aki mindkétszer csapatkapitánya volt az olimpiai bajnok magyar legénységnek. Sőt! Ahhoz sem sok hiányzott, hogy negyedszer is szerepeljen a magyar olimpiai válogatottban. Ám München évében, 1972-ben a visszavonulás mellett döntött. Bár életkorát és általános kondícióját illetően még vígan tevékenykedhetne, ám aki ismeri őt, az pontosan tudja: ha Novák Dezső egyszer kimondta, hogy vége, akkor arra mérget lehet venni. Márpedig ő végérvényesen kitette a mondat végére a pontot: a labdarúgással kapcsolatosan egyszer, s mindenkorra befejezte. Halálosan komolyan mondja, nincs az a pénz, amiért őt még egyszer táncba lehetne vinni. E tényt bizonyára sokan sajnálkozva hallják-olvassák, mások talán örülnek neki. Ami biztos: a befejezett múlt idő tudatában nyugodtan beszélgethettünk a magyar labdarúgásban mára már teljesen kivesző klubhűség egyik példaképével, a kétszeres olimpiai bajnok labdarúgóval, aki a világválogatottba is meghívást kapott, s aki edzőként sem akármilyen mérleget mondhat magáénak.

– A római olimpia évében, egészen pontosan 1960 őszén kerültem az Üllői útra Ferencvároshoz, ahol 1972-ig szinte folyamatosan pályára léptem: hazai és nemzetközi mérkőzéseim száma négyszázötven körül van zöld-fehérben – emlékezett a házigazda. – Ami talán a legérdekesebb az egész pályafutásomból, azt gyorsan elmondanám: a játékban töltött huszonegy év során „átugrottam” a kölyök, a serdülő és az ifjúsági korosztályokat, s már az első meccsemen mindjárt a felnőttek között kellett játszanom. Ez a mi kis falunkhoz, a Jákhoz közeli Egyházasrádócon történt 1951-ben.

Novák Dezső gyerekkorát egy ugyancsak kis településen, az alig kétszáz lakosú Nagykölkeden töltötte. Onnan került az Egyházasrádóc csapatába, ahonnan két évvel később elvitte a Szombathelyi Postás. Újabb két szezonra volt szüksége ahhoz, hogy alig 16 éves korában már az NB I-ben is bemutatkozhasson.

– Az első találkozó nem sok jót hozott, ugyanis az Újpesti Dózsától 3:0-ra kikaptunk. Ezzel együtt is szép éveket töltöttem a Szombathelyi Haladásban, ahonnan már 1959-ben szerettem volna eljönni a Fradiba. Az olimpiai részvételt azonban még a nagyon vágyott klubcserénél is többre tartottam, s mivel nem akartam egy évet kihagyni, így inkább maradtam. Róma után viszont már semmivel sem lehetett visszatartani.

A legnépszerűbb magyar klub vonzereje akkor is óriási volt. Még azt a bizonyos, egy évig tartó csónakházi lakhatást is elszenvedte az egykori kőkemény jobbhátvéd azért, hogy álmai csapatában szerepelhessen. NB I-es bajnoki meccseken összesen 333-szor léphetett pályára, ebből pontosan 251 alkalommal húzhatta magára a zöld-fehér szerelést.

– Az 1960-as római szereplésünk egyébként nem valami jól sikerült – folytatta. – Hiába állt kiváló erőkből az a magyar válogatott, hiányzott a minden áron való győzni akarás. Az elődöntőben pedig úgy játszott a csapat, mintha már a döntőben lett volna. Szerencsére 1964-ben és 1968-ban is ott lehettem Tokióban, illetve Mexikóvárosban és ráadásul mindkétszer a végső győztes magyar válogatott tagjaként. Olyan kiválóságokkal küzdhettem a zöld-fehér sikerekért, mint Albert Flórián, Rákosi Gyula, Fenyvesi Máté, Szűcs Lajos, Mátrai Sándor és a többiek. Még 1972-ben sem kellett volna feltétlenül visszavonulnom, de több szempont figyelembevételével mégis a befejezés mellett döntöttem.

Ötkarikás2012_Novák Dezső érmekkel

Ezzel egy időben elkezdődött egy új fejezet Novák életében. Az 1972-73-as idénytől az FTC tartalékcsapatánál edzősködött, hogy azután 1976-ban az akkor feljutó Dunaújvároshoz szerződjön.

– Az első évben szenvedtünk, a következő három évben viszont jó középcsapatként szerepeltünk. Egyébként a következő állomáson, a Ferencvárosnál is eltöltöttem három és fél évet: egy bajnoki cím és két második hely után jött egy gyengébb szezon, s máris szabad voltam. A Baja után a Volán SC következett, majd az MLSZ-nél két év az utánpótlás-válogatott élén, hogy azután a Szombathelynél is eltöltsek két esztendőt.

Az eredményeiről diszkréten hallgató házigazda talán legszerényebb éve 1989-ben következett, amikor is a burgenlandi Deutschkreutzba ment egy kis kikapcsolódás erejéig. Ám a következő idényben már ismét itthon, az olimpiai válogatott mellett kapott munkát.

– Érdekes időszak volt ez, amit egészen 1995-ig az MLSZ kötelékében tölthettem el – hangsúlyozta. Különösen Jenei Imre mellett volt tanulságos dolgozni. Vele kapcsolatosan is bebizonyosodott, milyen nehéz Magyarországon valakinek sikeresnek lennie, pedig vele nem voltak nyelvi nehézségek sem. Az eredményeire sem lehetett egyetlen szót sem szólni, hiszen a Magyarországra tett kitérőjét megelőzően és azt követően is igen eredményesen tevékenykedett. Puskás Ferenccel más volt a helyzet: ő érzésem szerint egyetlen percig sem akarta ­elvállalni a kapitányságot, inkább csak engedett a rábeszélésnek.

S következett az utolsó nagy fejezet Novák Dezső életében, ismét elfoglalhatta a Ferencváros kispadját. Tevékenységét fémjelezte két bajnoki cím két, egymást követő évben, 1995-ben és 1996-ban, s kijutás a Bajnokok Ligájának hatalmas szakmai sikert jelentő csoportmérkőzéseire, de mindez nem volt elég. A korábban bálványozott játékost majd edzőt a „népharag” kényszerítette távozásra, s Novák mindezt nagy lelkierővel tudomásul is vette.

– Azóta nagyon sok embertől megkaptam az erkölcsi rehabilitációt, s nekem ennyi tökéletesen elég. Egyébként 1997 őszén még volt egy kirándulásom Szaúd-Arábiába, ahol az al-Ittihad csapatánál dolgoztunk Egervári Sándorral kettesben. Szép volt, jó volt, elég volt. Azóta nem érdekel a dolgoknak ez a része. Sokkal több időm marad a családomra, a három unokámra. Rengeteg a tennivalóm, még sosem unatkoztam, amióta eltűntem a porondról.

Természetesen a labdarúgás visszatérő témának bizonyult, annál is inkább, mivel vendéglátóm folyamatosan követi a sportág hazai és nemzetközi eseményeit is.

– Elkeserítő a magyar labdarúgás helyzete, ha a legjobb hazaiakat összehasonlítom a világ élvonalával! Más kérdés, hogy a legnagyobb sztárok nem annyival jobbak a mieinknél, mint amennyit a gázsik különbsége mutat, hiszen ha ez így lenne, akkor minden támadásukat nagy cselekkel és gólokkal kellene befejezniük. Az is igaz viszont, hogy aki nem tud igazán úszni, annak hiába adunk még több pénzt, változatlanul nem fog világcsúcsokat repeszteni.

Természetesen az olimpia, az olimpiai részvétel lehetősége, a megszerzett két ötkarikás arany- és egy bronzérem egyaránt jó ürügy arra, hogy ezeket a semmihez nem hasonlítható eseményeket ismételten szóba hozhassam.

– Érdekes, akkoriban egy olimpiai győzelemnek nem volt akkora értéke – emlékezett. – Elsősorban feladatnak tekintettük a minél jobb szereplést, ezt is igyekeztek tudatosítani velünk. Az akarat, az elszántság minden esetre megvolt bennünk. Azután ha még nyernünk is sikerült, az volt a ráadás. Utólag pedig valahogy természetesnek is tűnt a beteljesülés. Évtizedekkel később egyfajta felértékelődést érzékelek. Mintha manapság nagyobb lenne a presztízse egy olimpiai bajnoki címnek! Lehet, azért is van ez így, mert egyre nehezebb egy aranyérmet megszerezni… Ám a magyar labdarúgás még lehetne jobb, ha már játékosaink nem is képviselnek világszínvonalat.

Novák Dezső azért is nézi szívesen más sportágak eseményeit a tévében, mert ő sem látja a hazai fociban az alagút végét. A profi boksz, az atlétika, az öttusa éppen úgy leköti, mint a kézilabda. A Spektrum adásaiban pedig különösen azokat a filmeket keresi, amely országokban ő maga is megfordult; elsősorban Japán maradt meg emlékezetében. Amikor pedig nagyon jól akarja magát érezni, kimegy a kertbe, ahol a legkülönfélébb rózsák várják. Közöttük a kedvencek, a sárga rózsák…