Elődöntőbe jutott a Babos, Hlavackova kettős

Shares
Babos Tímea és Andrea Hlavackova. Fotó: facebook.com/babostimea

Babos Tímea és Andrea Hlavackova. Fotó: facebook.com/babostimea

Bejutott a legjobb négy közé a Babos Tímea, Andrea Hlavackova kettős a madridi salakpályás tenisztorna női párosversenyében. 

Az ötödik helyen kiemelt magyar, cseh páros a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd párost győzte le két szettben csütörtökön.

Babos Tímea és Andrea Hlavackova nem számíthatott könnyű mérkőzésre, mivel ellenfele egy nappal korábban a spanyol fővárosban elsőként rangsorolt, háromszoros Grand Slam-győztes Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova amerikai, cseh párost búcsúztatta.

Ehhez képest az első szett simán alakult: 1:1 után ugyan Babosék elvesztették adogatójátékukat, de utána sorozatban öt gémet nyertek. A másodikban 5:4 után sikerült fogadóként három meccslabdához jutniuk, melyből a harmadikat sikerült kihasználni. Az összecsapás 1 óra 6 percig tartott.

Minden pont sokat számított – kezdte értékelését saját honlapján, a babostimea.hu oldalon a magyar játékos.

„Kevés hibával játszottunk, agresszívak tudtunk lenni Andreával. Az ellenfél az alapvonalról játszott az én szervámnál, ez nehezítette a feladatunkat, de nagyon jó volt a taktikánk, jó csapatot alkottunk.”

Babos még elmondta, hogy eddig nagyszerűen alakul az együttműködése Andrea Hlavackovával, jól érzik magukat a pályán, jól egészítik ki egymást.

A múlt heti, rabati tornán győztes Babos és Hlavackova ellenfele a döntőbe kerülésért az Irina-Camelia Begu, Simona Halep román kettős lesz pénteken.

Egyéniben sima két játszmás győzelmet arattt a címvédő Simona Halep (román, 3.), Kristina Mladenovic (francia, 14.) és Anastasija Sevastova (lett) is.

Mutua Madrid Open
Összdíjazás: 5,92 millió euró

Női páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 5.) — Kiki Bertens, Johanna Larsson (holland, svéd) 6:2, 6:4

Nők, negyeddöntő:

Szvetlana Kuznyecova (orosz, 8.) — Eugenie Bouchard (kanadai) 6:4, 6:0
Kristina Mladenovic (francia, 14.) — Sorana Cirstea (román, WC) 6:4, 6:4
Simona Halep (román, 3.) — CoCo Vandeweghe (amerikai) 6:1, 6:1
Anastasija Sevastova (lett) — Kiki Bertens (holland) 6:3, 6:3

Elődöntő:

Szvetlana Kuznyecova (orosz, 8.) — Kristina Mladenovic (francia, 14.)
Simona Halep (román, 3.) — Anastasija Sevastova (lett)

epa05957471 Croatia's Borna Coric celebrates winning against to Scotland's Andy Murray during their third round match at Mutua Madrid Open tennis tournament in Madrid, Spain, 11 May 2017. EPA/KIKO HUESCA

Borna Coric ünnepel. Fotó: EPA/KIKO HUESCA

Borna Coric legyőzte Murray-t

A férfiaknál óriási meglepetésre a világelső Andy Murray a vártnál sokkal simábban kapott ki Borna Corictól. A mindössze másfél órás találkozón a horvát teniszező négyszer vette el a skót adogatójátékát, az összes pontot tekintve Coric 58-47-re nyert Murray ellen. A horvát játékos két évvel ezelőtt a dubaji torna negyeddöntőjében hasonlóan könnyedén nyert Murray ellen.

A madridi tornán a selejtezőben indult Borna Coric, aki egy győzelem után kikapott a kazah Mihail Kukuskintól és már csomagolhatott is. Coric azonban szerencsés vesztesként (lucky loser) mégis felkerült a főtáblára, ahol csodát művelt. A horvát teniszező a német Mischa Zverevet, majd a francia Pierre-Hugues Herbertet is két játszmában győzte le. A negyeddöntőben Dominic Thiem (osztrák, 8.) lesz Coric ellenfele, aki idén Miamiban győzött le 6:1, 7:5 arányban.

Az alsó ágon már a negyeddöntőben összefutott Novak Djokovics és Kei Nishikori, tavaly az elődöntőben a szerb teniszező nyert 6:4, 7:6(4) arányban. A szerb és a japán teniszező 2016-ban hatszor futott össze, mind a hat alkalommal Djokovics hagyta el győztesen a pályát.

Férfiak, nyolcaddöntő:

Borna Coric (horvát, LL) — Andy Murray (brit, 1.) 6:3, 6:3
Dominic Thiem (osztrák, 8.) — Grigor Dimitrov (bolgár, 12.) 4:6, 6:4, 7:6(4)
Pablo Cuevas (uruguay-i) — Benoit Paire (francia) 7:5, 0:6, 6:1
Alexander Zverev (német) — Tomas Berdych (cseh, 11.) 6:4, 6:4
David Goffin (belga, 9.) — Milos Raonic (kanadai, 5.) 6:4, 6:2
Rafael Nadal (spanyol, 4.) — Nick Kyrgios (ausztrál, 16.) 6:3, 6:1
Kei Nishikori (japán, 6.) — David Ferrer (spanyol) 6:4, 6:3
Novak Djokovics (szerb, 2.) — Feliciano Lopez (spanyol) 6:4, 7:5

Negyeddöntő:

Dominic Thiem (osztrák, 8.) — Borna Coric (horvát, LL)
Pablo Cuevas (uruguay-i) — Alexander Zverev (német)
Rafael Nadal (spanyol, 4.) — David Goffin (belga, 9.)
Novak Djokovics (szerb, 2.) — Kei Nishikori (japán, 6.)