Előnyben a Benfica és a PSG

Shares
Verratti, Cavani és Marquinhos. Fotó: Kicker.de

Verratti, Cavani és Marquinhos. Fotó: Kicker.de

A Paris-Saint Germain és a Benfica is egy gólos előnnyel utazhat a Bajnokok Ligája visszavágójára.

A párizsi rangadón a várakozásoknak megfelelően a hazaiak kezdtek jobban, s fölényben játszottak, a jól záró vendégvédelmet azonban csak ritkán tudták átjátszani. A PSG a 39. percben szerzett vezetést Zlatan Ibrahimovic szabadrúgásából, amely megpattant a sorfalban álló – és egyébként a pontrúgás előtti szabálytalanságot is elkövető – John Obi Mikelen.

Még a szünet előtt egyenlített a Chelsea: az első félidő ráadásában Willian szöglete után éppen az első gólnál negatív főszereplő Obi Mikel volt eredményes.

Hirdetés

A második játékrész Chelsea-helyzettel indult, a folytatásban ismét a PSG uralta a meccset, ám sokáig képtelen volt kapuba találni. A 2-1-es végeredményt a négy perccel korábban beállt Edinson Cavani állította be a 78. percben, miután egy indítást követően elgurítot Courtois mellett.

A nap másik mérkőzésén a Benfica a rendes játékidő hosszabbításában szerezte meg a győztes gólt, rögtön azután, hogy az orosz csapat Criscito kiállítása után emberhátrányba került.

[Customads id=646335]

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

Paris Saint-Germain – Chelsea 2-1 (1-1)
Párizs, Parc de Princes, 46 505 néző. Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
Gól: Ibrahimovics (39.), Cavani (78.), ill. Obi Mikel (45+1.)
PSG: Trapp – Marquinhos, Thiago Silva, David Luiz, Maxwell – T. Motta – Verratti (Rabiot, 80.), Matuidi (Pastore, 81.) – di Maria, Ibrahimovic, Lucas Moura (Cavani, 74.).
Chelsea: Courtois – Azpilicueta, Cahill, Ivanovic, Baba – Mikel  – Fabregas, Pedro – Willian, Hazard (Oscar, 71.) – Diego Costa.

Hirdetés

Benfica – Zenit Szentpétervár 1-0 (0-0)
Lisszabon, Luz-stadion, 48 615 néző. Vezette: Gianluca Rocchi (olasz)
Gól: Jonas (90+1.)
Kiállítva: Criscito (90.)
Benfica: Julio Cesar – André Almeida, Lindelöf, Jardel, Eliseu – Samaris, Renato Sanches – Pizzi (Carcela-Gonzalez, 71.), Jonas, Gaitan – Mitroglou (Raul Jimenez, 63.).
Zenit: Lodygin – Anyukov, Garay, Lombaerts, Criscito – Witsel, Javi Garcia – Satov (Zsirkov, 81.), Hulk, Danny (Mauricio, 87.) – Dzyuba (Kokorin, 74.).

Thiago Silva és Diego Costa. Fotó: Philip Oldham/Sportimage

Thiago Silva és Diego Costa. Fotó: Philip Oldham/Sportimage