Első lépésben 250 millió forint a Hiszek Benned-programra

Shares

szabo_tundeSzabó Tünde közlése szerint első ütemben 250 millió forintot biztosít a sportkormányzat a szabadidősportot és az utánpótlást támogató Hiszek Benned Sport Program megvalósítására.

A sportért felelős államtitkár erről pénteken beszélt alma matere, a nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 40 éves fennállásának jubileumi ünnepségsorozatán. Elmondta, hogy a 250 milliós támogatási összegből 100 millió forintot az államtitkársághoz beérkező önkormányzati programlistákra, 150 milliót pedig a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) közösen végzett tehetségkiválasztáshoz, tehetséggondozáshoz kapcsolódó feladatok megvalósítására fordítanak.

A program lehetőséget kínál egyrészről a 23 megyei jogú város önkormányzatainak a helyi szinten megvalósítandó szabadidősport-programjaik támogatására, másrészről pedig, a SOSZ közreműködésével, az ország bármely területén működő kis- és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisa növelésének támogatására – ismertette az államtitkár a kezdeményezés részleteit.

Hirdetés

Szabó Tünde a program sikereként értékelte, hogy meghirdetése óta már 15 megyei jogú város nyújtotta be tervezetét a sportállamtitkársághoz.

Az államtitkár alapvetőnek nevezte az egészségtudatos nevelést, a rendszeres testmozgást.
„Ez nemcsak az olyan sportiskolai osztályokat is indító intézmények számára, mint az Arany János Gimnázium, de minden típusú oktatási intézmény számára alapvető” – fogalmazott.
„Nyíregyháza – emelte ki – városként is sokat tesz az egészséges életmód népszerűsítéséért, hiszen a mozgás örömét átélni kívánó fiatalok tizenegy sportág közül választhatnak, és ez a szám – az igényeknek megfelelően – évről évre bővül.”

Hozzáfűzte: a magyar kormány kiemelt célként jelölte meg az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban, az utánpótlás-nevelésben, valamint a tehetséggondozásban rejlő lehetőségek kiaknázását a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot űző társadalmi rétegek szélesítését az ország népegészségügyi mutatóinak javulása érdekében.

Hirdetés

„A sportért felelős államtitkárság ezért dolgozta ki a Sport A Holnapért Programot. Ennek egyik pillére a Sport Legyen a Tied! Program, amely immár második éve országszerte segíti a sport beépülését a gyermekek mindennapjaiba, másik pillére pedig a nemrégiben indított Hiszek Benned Sport Program” – mondta Szabó Tünde.

(MTI)