Eltiltása óta Blatter 720 milliót keresett!

Shares

foci_Sepp Blatter, 440, EP, AFP

Joseph Blattert jelen állás szerint nyolc évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) 1998 óta irányító svájci sportvezető ugyan még harcol az igazáért, azonban már októberben felfüggesztették, azóta nem tudja ellátni a teendőit.

Ennek ellenére mégis fizetést kap a nemzetközi szervezettől, ráadásul nem is keveset. A Business Insider azt írja, 2014-ben 39,7 millió dollárt fizetett a FIFA a „vezető beosztású” embereinek, a lap ebből arra következtet, hogy Blatter éves gázsija 6 és 16 millió dollár között lehet. Ha a kisebb összegből indulunk, a sportvezető akkor is 2,5 millió dollárt, azaz több mint 720 millió forintot keres eltiltása alatt.

A FIFA elviekben február 26-ig fizet neki, akkor lesz ugyanis elviekben az elnökválasztás. Blattert már 2011-ben is a pénzügyeiről faggatták, akkor azt mondta: 1 milliót, vagy annál egy kicsit többet keres.

A FIFA-elnök Blattert és az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platinit a FIFA független etikai bizottsága decemberben azért tiltotta el nyolc évre a labdarúgással

kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, mert utóbbi kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában.

A FIFA-elnök utóbb megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet elmondása szerint tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál.

(24.hu)