A Hamburg emberfeletti parádéval győzte le a Kielt

Shares

HSV Hamburg

Óriási meglepetésre a Hamburg jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, ahol a Barcelona vár majd rá vasárnap! A kikötővárosiak emberfeletti produkciót nyújtva győzték le a jóval esélyesebb, erősebb kerettel rendelkező Kiel együttesét a Final Four elődöntőjében.

Az első elődöntőben látott papírforma eredményt követően kieli győzelmet várt a közönség a második összecsapáson is. A Bundesliga ötödik helyén álló kikötővárosiak jóval esélytelenebbnek számítottak a bombaerős kerettel rendelkező címvédőnél.

Jobban kezdett ugyan a világválogatottnak is beillő Kiel, ám a hamburgiak szépen lassan átvették az irányítást és előnyhöz is jutottak. Pontosabb támadásbefezéseivel és keményebb védekezésével a HSV háromgólos előnnyel várhatta a második félidőt.

Hirdetés

Nagy különbség volt a két együttes között a kapusteljesítmény is, a kielieknél ugyanis sem Thierry Omeyer, sem az  őt váltó svéd Andreas Palicka nem tudott igazán hozzátenni a csapat teljesítményéhez. No, és ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Hamburgot szinte egymaga vitte a hátán a horvát Domagoj Duvnjak, aki tizenegy góljával a mezőny legeredményesebbje lett.

A Hamburg a második játékrészben is folytatva emberfeletti teljesítményét, végül parádés sikert aratott az esélyesebb Kiel ellen, így bejutott a Barcelona elleni döntőbe.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR, ELŐDÖNTŐ

THW Kiel – HSV Hamburg 33-39 (16-19)

Kielce-Barcelona 23–28 (10–13)

Digisport