Erdei Zsolt nem vágyik a Gracsev elleni visszavágóra!

Shares

Erdei Zsolt_JPDenis Grachevet idén március 30. előtt szinte senki nem ismerte Magyarországon, azóta viszont mindenki tudja, hogy ő az az orosz bokszoló, aki véget vetett Erdei Zsolt veretlenségének. Egy olyan meccsen, amely után mindenki csalásról beszélt, még Albert herceg is méltatlankodott Monacóban. Az Origo és a Profiboksz.hu megkereste Grachevet, aki készen áll arra, hogy újra összemérje az erejét Erdeivel, igaz, a magyar bokszoló erre már egyáltalán nem vágyik.

Fél éve a „millió dolláros szuper négyes” elnevezésű gála elődöntőjében Erdei Zsolt sokkal több találatot vitt be tíz menetben, mint a meglehetősen pontatlanul ütő Denis Grachev. Két pontozó azonban másképp látta ezt, így a 30 éves orosz örülhetett a döntőbe jutásnak, a magyar exvilágbajnok pedig 33 diadal után elveszítette első profi meccsét.

A 39 éves Erdei a találkozó után azt mondta, a bokszot megölik ezzel a fajta bíráskodással, hogy nem az értékelhető találatokat pontozzák, hanem azt, amikor egy bunyós szétveri az ellenfél karját.

Kíváncsiak voltunk, hogy látják ennyi idő távlatából azt a meccset az ellenfelek, amely talán véget vetett a jelenkor legjobb magyar bokszolója pályafutásának. Hosszas szervezkedés után mindketten mailben válaszoltak kérdéseinkre.

 

Grachev szerint „nagyon szoros meccs volt, igazságos végeredménnyel”. Hozzátette: a meccs előtt egyáltalán nem volt biztos abban, hogy győzhet, mivel korábban a bírók sohasem támogatták. Ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy szüksége volt a bírók segítségére, bár az eddig sem volt kérdéses.

Erdei Zsolt azt mondta: egyáltalán nem változott meg az élete attól, hogy fél éve kikapott Grachevtől. „Igaz, papíron elveszítettem a meccset, de én úgy gondolok rá, hogy győztem – ugyanúgy, mint előtte már harmincháromszor. Jól felkészültem, úgy zajlott minden, ahogy terveztem, csak aztán az eredményhirdetés…”

A 39 éves magyar bunyós, ha tudta volna, hogy a bírók meg akarják veretni, akkor más taktikával bokszol. „Akkor brusztosabban bunyóztam volna, de nem volt könnyű törött bordával menni előre” – mondja Erdei, aki Grachevet középszerű bokszolónak tartja.

Az orosz benne lenne egy Erdei elleni újabb meccsben, akár Magyarországon: „Bárhol kész vagyok Zsolttal harcolni, akit egy nagyon jó bunyósnak tartok.”

Erdei erre így reagált: „Nem sok értelme lenne, hogy újra bokszoljak vele, hacsak az nem, hogy elmondhassam, legyőztem. Se kihívás, se pénz nem lenne egy ilyen meccsben, Grachev ellen bokszolni nem jelentene semmiféle előrelépést bármiféle ranglétrán. Ha megnyerte volna az egymillió dolláros versenyt, akkor más lenne a helyzet, de így, hogy kikapott, nem lenne nagy szám ellene bokszolni. Ha magasan jegyzett bunyós lenne, akkor meggondolnám, de így?”

Hogy Erdei – semleges bíráskodás mellett – mire ment volna a monacói gála döntőjében, azt már soha nem tudjuk meg, Grachev viszont bebizonyította, hogy a magyar bunyós ellen nem szolgált rá a játékvezetőktől kapott bizalomra. A dominikai Edwin Rodriguez ugyanis rögtön a döntő első menetében kiütötte. „Ez tényleg gyors volt, de tudtam, hogy Rodriguez piszkos bunyós” – magyarázta a negatív bizonyítványt Grachev. „A meccs után az arcom teljesen sértetlen volt, viszont még most is fáj a fejem hátul, ha rágondolok a találkozóra. A legtöbb ütését a tarkómra mérte, és ez nagyon csúnya, ha előre eltervezte, hogy így állít majd meg.”

Erdeit nem lepte meg Grachev veresége, a nagyon gyors KO-n kicsit csodálkozik, azt viszont nagyon sajnálja, hogy az igazságtalan ítélettel elvették tőle az egymillió dolláros összdíjazás neki járó részét. „Még a vesztes is 400 ezer dollárt kapott – pedig jó esélyem lett volna a döntőben is -, így mondhatom, hogy megloptak. A mai válságos időkben nagy szükségem lett volna erre a pénzre.”

Grachev 2012 novemberben pontozással kapott ki a félnehézsúlyú klasszis Lucian Bute-tól, és állítja, hogy a román-kanadai bunyós jobb Erdeinél. „Bute jobb, bár tavaly ellenem nem játszott annyira kiemelkedően, aminek az lehet az oka, hogy előtte KO-vereséget szenvedett” – mondta az orosz.

Drago a népszerű mozifilmben Rocky ellen csalással akart nyerni, és a külső hasonlóság miatt Grachevre a szurkolók ráaggatták a Drago fia becenevet. „Tetszik a karaktere. Egy idő után a drukkerek Dragónak neveztek el, innen jön a Drago fia elnevezés.”

A 31 éves bokszoló nem titkolja, hogy azért váltott a kick-boxról a bokszra, mert utóbbiban jobbak a lehetőségek és több a pénz, egyúttal arról is beszélt, hogy kivel öklözne a legszívesebben azért, hogy elhódítson egy félnehézsúlyú vb-övet. „Bárki jöhet. Sergey Kovalev a jelenlegi WBO-bajnok, egyúttal ő is a súlycsoport legerősebbje, aki ellen nagy-nagy örömmel kiállnék.”

Erdeinek viszont továbbra sem találtak ellenfelet, felmerült egy Andre Ward elleni meccs: „Nem értem, az amerikaiaik miért tették közzé, hogy bokszolhatunk, mikor még messze voltunk a megegyezéstől” – magyarázza, majd kérdésünkre elismerte, hogy a Grachev elleni „vereség” sokat rontott az esélyein.

Jelenleg nem tudni, hogy a magyar bunyós felépítheti-e még újra a karrierét, arra is felkészült, hogy vissza kell vonulnia. „Olyan ez, mint egy házasság, mielőtt kimondod, hogy ‘igen’, már nem félsz attól, hogy végül meggondolod-e magad. Ha eljön az idő, én sem félek majd kimondani, főleg, hogy maradhatok a bokszban, hiszen ehhez értek, ez az életem. Nagyon élvezem az edzősködést, sok gyerek lejár hozzánk ,és van is köztük sok tehetség, van, aki már két edzés után úgy bokszol, mint ha egy éve ezt csinálná. Persze nem csak ez a fontos.”

(Forrás, origo.hu, profiboksz.hu, fotó: JochaPress.hu)