Erdélyi Zsófia és Galamb Csaba győzött a Vivicittá félmaratonon

Shares

A 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futás második napja a közép és hosszútávok szerelmeseit várta, és persze azokat is, akik először tették próbára magukat a 10 km-en vagy a félmaraton 21 km-es távján.

Galamb Csaba

A mezőnyt Liu Shaoang, hazánk első téli olimpiai aranyérmet szerző gyorskorcsolya váltó tagja dudaszóval indította, aki szintén beállt a futók közé az Őrzők Alapítványért félmaraton trió tagjaként.

Az élbolyt alkotó atléták élsportolókhoz méltóan teljesítették a 21 kilométert, számukra ez remek felkészülési lehetőség volt az előttük álló versenyekre. A félmaraton táv férfi győztese a tavalyi 2. helyezett Galamb Csaba, aki megküzdött a szembeszéllel, de az utolsó 2 kilométeren begyújtotta a rakétáit.  Ő követte a célban 5 perc lemaradással Kovács Tamás, aki jobb időt várt magától, míg a 3. helyen beérő Simon Péter széles mosollyal örült a mai teljesítményének.

Hirdetés

Liu Shaoang

Galamb Csaba nyilatkozata a célban: „Elég erős szembeszél volt szinte végig a futás során, ami megnehezítette a dolgomat illetve sok energiát kivett belőlem, de a közepét és a végét nagyon meggyorsítottam és új egyéni félmaratoni csúcsot futottam, aminek most nagyon örülök. Tavaly 2. lettem ugyanitt, ugyanezen a távon, de idén sikerült először megnyernem. Ez egy tökéletes felkészülési eredmény a következő frankfurti maraton verseny előtt, de tervezek még további BSI eseményeken főleg félmaratonokon indulni, amennyin csak lehet.”

A nőknél a második gyermeke születése után visszatérő Erdélyi Zsófia volt a leggyorsabb másodikként norvég futónő érkezett, míg a harmadik Szerencsi Ildikó lett.

Erdélyi Zsófia így értékelte futását: „Az elején nagyon élveztem, szinte mosolyogtam a futás során, aztán kicsit azért keményebb lett főleg a szél miatt, de a nagyon szép környezet kárpótolt mindenért. Ez volt az első félmaratonom a Telekom Vivicittán és meg is sikerült nyerni, aminek persze nagyon örülök. Általában a 10km-en szoktam indulni ezen a versenyen. A 2020-as olimpia most a cél és ez a verseny is tökéletes felkészülés rá.”

Hirdetés

Erdélyi Zsófia a célban

A közel 11 ezer félmaratonista induló közül legidősebb a 79 éves Richter Ferenc. Sokan futottak babakocsival, amik külön kihívást is jelent, és az érdekes jelmezekben sem volt hiány. Kovács Kokó István, Lisztes Krisztián 49szeres futball válogatott és Pásztory Dóra paralimpikon úszó is büszke egyéni teljesítői voltak a távnak.

„A versenysportban már eleget szenvedtem, most már a futás nekem örömsport, szeretem jó érzéssel teljesíteni a távokat” – nyilatkozta Kokó a célba érést követően.

Az idei év újdonsága a félmaraton trió, mellyel a csapatok évről évre növekvő igényét szolgáljuk ki. Verrasztó Dávid ezüstérmes világbajnok úszó is egy trió befutója volt.  „Elég nehéznek éreztem a mai távot, de jól éreztem magam nagyon. Az úszás mellett nem túl gyakran szoktam futni, ezért is volt erőt próbáló a bokámnak, mert nem az ilyen mozgáshoz van szokva, de ez a 9 kilométer rekordnak számít és máskor is szívesen állok rajthoz egy jó ügyet képviselni, mint ahogy ma a Magyar Hospice Alapítványt. „

Az Aranyélet triója: Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter és Kovács Lehel is a mozgás örömével tért haza, ráadásul számukra a színpadi kondícióhoz is remek edzés a futás

A klasszikus Vivicittá távnak számító 10 km-es mezőny 13 órakor indult, közel 6000 futó állt a rajtzónában.

Az idei férfi első helyért szoros küzdelem alakult ki, a győztes Józsa Gábor olimpikon maratonista, aki épphogy túllépte a félórát. Ideje: 31:10. Őt követte csak 6 másodperccel lemaradva Koszár Zsolt. Harmadikként Tugyi Levente érkezett. A nőknél Bragmayer Zsanett 36:40-es idővel nyert, a második helyen a mexikói Yazmin Vallejo ünnepelt, és a tavalyi győztes Ohn Kinga végzett a 3. helyen.

A férfi 10 km-es mezőnyben a legidősebb az idén nyáron 85. életévét betöltő Kenyér Imre, a nőknél pedig Sztarenszky Tiborné a korelnök, aki a verseny előtt néhány nappal ünnepelte a 83. születésnapját.

A két napon összesen 60 hetven évnél idősebb futó nevezett. Külön figyelmet érdemelnek a hölgyek, hiszen a hétvégi eseményen indulók aránya: 51 % nő, 49 % férfi.

Világújdonságnak számít, hogy egyéni, személyre szabott videót kaphat futásáról minden versenyző, így az eddigi fotókon kívül tovább színesedik a paletta, amin az élményeket megőrizhetik.

Még soha ennyi nemzet nem futott együtt Budapesten, 84 országból és 1150 magyar településről regisztráltak a tavasz legnépesebb futóünnepére. A legtöbben Németországból neveztek, de érkeztek Új Zélandról, Kongóból és Indonéziából is.  A két nap alatt a 10 különböző táv és a tökéletesnek mondható hőmérséklet lehetőséget nyújtott a közel 30 ezer résztvevőnek, hogy átéljék a futás, a mozgás, a sportos közösség adta egyedi élményeket. Mind a többszörös, mind az első versenyüket teljesítő futókat szeretettel várjuk az év további futó eseményein.

Félmaraton eredmények

Férfiak

  1. Galamb Csaba 1:06:59
  2. Kovács Tamás 1:11:49
  3. Simon Péter 1:13:21

Nők:

  1. Erdélyi Zsófia 1:19:57
  2. Jünger Sara Aarseth 1:21:25
  3. Szerencsi Ildikó 1:22:09