Érdi Mári és Vadnai Jonatán is világbajnok!

Shares

2-3_Joni_es_Mari_Byte_vilagbajnokok_1400pix_foto_HajoMagazinMári még az U19-ben is ezüstérmes lett a 81 hajós mezőnyben, míg Vadnai az 5. helyre jött fel a 159 versenyzőt felvonultató ifjúsági vitorlázó világbajnokságon.

Szombaton két zárófutammal ért véget a Laser Radial Ifjúsági Világbajnokság a lengyelországi Dzíwnówban a Balti-tengeren. 11, változatos időjárási viszonyok között levitorlázott futam után hirdettek. Volt gyenge és erős szél, napsütés és köd, minden ami széppé teszi a vitorlázást. Az első naptól folyamatosan javuló teljesítményt nyújtó legjobb magyar versenyzők Érdi Mária és Vadnai Jonatán az utolsó napon feltették a koronát egész heti teljesítményükre.

Korosztályukban mindketten világbajnoki pozícióban várták az utolsó napi két futamot, amelyeken aztán esélyt sem hagytak ellenfeleiknek, sőt, még a két évvel idősebbek között is előre léptek a 11 futamos versenyen.

Hirdetés

Érdi Mári az összetettben 3. helyen csak pár ponttal vezetett a lengyel Magdalena Kwasna előtt az U17 korosztály világbajnoki címéért vívott versenyben. Az utolsó előtti futamon mindenkit legyőzve kellő előnyt szerzett, majd az utolsón a javát megőrizve érdemelte ki újabb világbajnoki címét. Mindezt olyan eredményesen tette, hogy végeredményben a két évvel idősebbek között, azaz U19 korosztályban is ezüstérmes lett!

Vadnai Jonatán az utolsó előtti futamban bebiztosította U17 korosztályos világbajnoki elsőségét, majd egy 3. hellyeé a két évvel idősebbek között is feljebb lépett az összetett listán és az 5. helyen végzett.

Eredményük jó előjel a hónap második felében a kínai Nacsingban megrendezésre kerülő Ifjúsági Olimpia előtt. Ott Érdi Mári és Vadnai Jonatán képviseli Magyarországot a Byte hajóosztály futamain.

A Laser Radial Ifjúsági Viláűgbajnokságon Hirschler Ludovika is jól vitorlázott, és a 39. helyen végzett. Haidekker Zita 52. lett.

A fiúknál Dénes Bence 97., Scharf Máté 121., Munkácsi Tamás 139., Domokos Dávid 151. helyen végzett.