Éremszerzés a célja a férfi párbajtőrcsapatnak

Shares

vancouverÉremszerzés a célja a férfi párbajtőrcsapatnak a riói olimpián, amelyre magyar idő szerint hétfő hajnalban, a vancouveri világkupa-győzelemmel harcolta ki a részvételt.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter kvartett a hazaérkezést követően először az M4 Sport vendége volt.

„A föld fölött járok jelenleg. Jövő héten majd elkezdjük az útkeresést, most még azonban az ünneplésé a főszerep. Nekünk Somfával ez lesz az első olimpiánk, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk” – nyilatkozta Rédli András.

Hirdetés

Boczkó Gábor hangsúlyozta, nem gondolta volna, hogy aranyérem kell majd az olimpiai kvalifikációhoz.
„Arra azonban számítottunk, hogy legalább a legjobb négyben kell végeznünk, Egyiptomról sejtettük, hogy nem jut majd be a nyolcaddöntőbe, a dél-koreaiak korai kiesése azonban minket is meglepett” – mondta Boczkó. Hozzátette, nehéz volt a sorsolásuk, és nem szeretnek a franciák ellen vívni.

„Ezúttal szerencsére sikerült a csoda, és legyőztük őket. Győzelmi kényszerben voltunk folyamatosan, mindig jött egy újabb feltétel, mi azonban kitartottunk, így ott lehetünk majd Rióban” – fejtette ki.

[Customads id=646335]

Imre Géza
elmondta, saját teljesítményével nem volt teljesen elégedett, mert néha nem vívott azon a szinten, ahogyan azt elvárta volna magától, ugyanakkor a többiek kihozták magukból a maximumot.

Boczkó Gábor külön kiemelte a szerkezeti váltást, ugyanis Rédli András lett a befejező ember, ami nyerő húzásnak bizonyult.
„2006-tól én voltam a befejező ember a csapatban. Ez egy óriási felelősség, de persze van jó és rossz oldala is” – mondta, s hozzátette, próbáltak változtatni a taktikán, úgy érezték, hogy újításra van szükségük. – „Andrásnak fekszenek a kontrák, így kézenfekvő volt, hogy ő legyen a befejező emberünk. Gézával ketten próbáltunk megnyugtató előnyt adni neki, ez nem annyira sikerült. Végül is teher alatt nő a pálma. Megoldotta a feladatot. Meglátjuk, hogy így maradunk-e, ellenféltől függően megvan, hogy hogyan állunk fel, egy biztos: Gézának nagyon kell dolgoznia az elején.”

Hirdetés

Boczkó leszögezte, a riói olimpián egyértelműen elvárás a csapattól a dobogós helyezés: „úgy megyünk ki, hogy érmet akarunk nyerni, megnézzük hogy milyen lesz a sorsolásunk, annak függvényében bármilyen színű lehet a medálunk.”

„Ez az arany az ellenfeleinknek is egyfajta üzenet volt. Bebizonyítottuk, hogy erősek vagyunk” – hangsúlyozta Somfai Péter.

(MTI)