Érik az MKB Veszprémnek a kölni négyes döntő

Shares

Nagy LászlóNagyüzemben nagy magyar sikerek születtek a szombat-vasárnapi európai kupaküzdelmek során, hiszen mindössze a Vác női együttese maradt alul Párizsban.  A Bajnokok Ligájában viszont túlteljesítettek a magyar részvevők, közülük a Szeged érdemel kiemelt dicséretet.

A hősiesen küzdő váciaknál egy dolgot azért felemlíthetünk: nem szabadna az ellenfelekről olyasmiket állítani, mint tette Tápai Szabina, vagy Klivinyi Kinga. Tulajdonképpen majdnem mindegy, ki mondta, a lényeg kb. ez volt: a párizsiak nem tudnak többet, mint amit most mutattak (egy góllal nyert otthon a Vác), mi viszont igen, ezért nyerni fogunk. Erre mi történt: tudtak-nem tudtak, de mégis ők nyertek és jutottak tovább a következő fordulóba. Ezeket a panelszerű betétdalokat el kellene felejteni. Ennél már csak Alilovics, a veszprémi kapus mondott nagyobbat, aki a Kiel legyőzésében bizakodott, az eredmény pedig mínusz kilenc lett.

Ha már szóba került az MKB, gyorsan szögezzük le: vasárnap délután a spanyol Ademar Leon otthonában rendkívül céltudatos játékot produkált a bakonyalji társulat. Szinte végig vezettek a hatvan perc során, s az sem okozott rövidzárlatot, amikor az 50. perc táján a Leon átvette a vezetést. A kétgólos előnyt is hamar egalizálták Ortega mester fiai, akik végül 23-20-as, megnyugtató előnnyel várhatják a veszprémi visszavágót. Az MKB simán lép tovább a legjobb nyolc közé, ahol szintén reális esélye lehet az újabb előrelépésre, a régen vágyott kölni négyes döntőbeli szereplés kiharcolására.

A Szegednek nem lehetnek ilyen álmai, hiszen játékosállománya egyértelműen szerényebb erőt képvisel. Hogy mégis őket illetném a legnagyobb dicséret és elismerés hangján annak kizárólagos oka a nem várt győzelmük. A szenvedő fél, a lengyel Kielce gárdája ugyanis úgy lett csoportelső, hogy egyedüliként veretlen maradt. A szegedi arénában azonban nem érvényesült a papírforma, ami elsősorban a határtalan küzdőképességű hazaiak produkciója következtében borulhatott fel. Számomra kicsit érthetetlen a már bejelentett tény: Skaliczki László szabaddá tétele a szezon végén. Az új spanyol edző sem tud ebből az állományból sokkal nagyobb csodát kihozni. Ha pedig új játékosokat is hoznak, azokkal Skaliczky esélyei is nőttek volna a még jobb eredmény elérésére. Egy valószínű: Juan Pastor fizetése jóval nagyobb lesz, mint a magyar mesteré volt.

A Ferencvárost már volt szerencsém méltatni, a Győrt viszont még nem. Az általam csak „világválogatottnak” nevezett együttes ez alkalommal is rászolgált becenevére, hiszen egészen egyértelmű, nyolcgólos (32-24) győzelmével csak újfent igazolta a nem minden nap osztogatott titulus jogosságát. A Győr idén már valóban toronymagas esélyese a BL-trófea elnyerésének. Azzal együtt is, hogy érzésem szerint nem a döntő, hanem az elődöntő lesz a legnehezebb akadály számukra. A hétről hétre egyre erősebb román Valcea bár nem tudott csoportelső lenni, de 23-20-ra verte a Krim Ljubljanát, s a Győr ellen minden bizonnyal még jobban fognak játszani. Az ok egyszerű: a klasszisokkal teletűzdelt román csapat tagjai most már valószínűleg nem csak a fizetésüket kapják meg, hanem extra prémiumokért is küzdhetnek majd. Ha már idáig eljutottak abból a hatalmas gödörből, amelyben nyakig benne voltak…

Érdemes szót ejteni egy immár örökzöld témáról is: miért a minden oldalról szidott DIGI TV közvetíti a kézilabda BL-meccseket, s nem valamelyik „nagyobb közönséget vonzó” televízió? Siránkozó-sajnálkozó hangokban változatlanul nincs hiány, pedig a DIGI TV igenis az egész országban elérhető. Akit egy kicsit is érdekel a sport, egyszeri „tányéros” felszerelési költséggel, legjobb tudomásom szerint a legolcsóbb előfizetési díjjal, havi háromezer forintért veheti a DIGI TV adásait. A DIGI ajánlatában a Sportklubon kívül minden valamirevaló adás elérhető. Egyébként pedig állítólag huszonéve kapitalizmusban élünk, s ennek megfelelően bármelyik nagyobb csatorna vezetői némi áldozatkészséggel megoldhatnák a problémát. A már unalomig ismert nyafogós panelek ismételgetése helyett.