Erősen kérdéses Tálas Zsuzsanna játéka

Shares

Talas_ZsuzsannaTovábbra is kérdéses Tálas Zsuzsannának, a női röplabda-válogatott feladójának szereplése a németek elleni sorsdöntő Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

A bakui Nemzeti Tornacsarnokban kora délután tartott könnyű átmozgató edzést Alberto Salomoni szövetségi kapitány, a lengyel Trefl Proxima Kraków együtteséhez nyáron szerződött játékost azonban az egész tréning alatt a kispad mögött Vígvári Benedek masszőr, valamint Szakács Noémi csapatorvos kezelte.

 „Jártas vagyok már a bokasérülésekben sajnos, tudom, hogy ez most melyik kategóriába tartozik. Az lesz majd a kérdés, hogy hány százalékosnak érzem magam a találkozó előtt, s úgy lenne-e értelme játszanom” – mondta az MTI-nek a válogatott elsőszámú feladója, aki ugrani és kitámasztani továbbra sem képes.

Hirdetés

Tálasnak szombaton a lengyelek ellen 3-1-re elveszített összecsapás utolsó perceiben fordult ki a bokája, amennyiben nem lesz hadra fogható, akkor a 21 éves Bleicher Rékára hárul majd az egyik legnehezebb feladat.

Hozzá hasonlóan a lábujjsérüléssel bajlódó Bokorné Liliom Rita is pihent az edzésen, a csapatkapitány azonban elmondta, szinte biztosan pályára lép.

A magyarok 18.30-tól a németekkel játszanak, s csakis győzelemmel marad esélyük a továbbjutásra.

Hirdetés

(MTI)