Európa-bajnok a női gyorsváltó!

Shares

hosszu_kapas_verraszto_jakabosCseh László arany-, Kenderesi Tamás pedig bronzérmet nyert 200 méter pillangón a londoni vizes Európa-bajnokságon. Hosszú Katinka 100 háton, míg Bohus Richárd 50 háton végzett a második helyen. A nap végén a 4×200-as női gyorsváltó magabiztosan győzött!

A kedden 50 méteren ezüstérmes Cseh a szám világbajnoki címvédőjeként kétséget sem hagyott formája felől, és magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A pályafutása 13. Eb-aranyát megszerző, 30 éves versenyző 1:52.91 perccel csapott elsőként a célba, így mindössze 21 századdal maradt el saját országos csúcsától.

„A kazanyi vb-n is képes lettem volna ilyen időre, de ez most jött ki. Szerettem volna megdönteni az Európa-csúcsomat, de azért annak örülök, hogy 1:53 perc alatt értem célba. Úgy érzem, az olimpián ennél még jobb formában lehetek” – értékelt Cseh László.

Hirdetés

Kenderesi elmaradt az előfutamban elért egyéni legjobbjától, de 1:55.39 perces idejével így is harmadik lett pályafutása első felnőtt világversenyén, ráadásul mindössze négy századdal volt lassabb a második dán Viktor Bromernél.

„Nagy hajrá volt, ha előbb kezdem, lehet megvan az ezüst is, de az is lehet, hogy akkor nem lesz ilyen erős. Azt éreztem, hogy a tegnapi egyéni rekord sokat kivett belőlem” – mondta Kenderesi.

Férfi 200 m pillangó, Európa-bajnok:

Hirdetés

CSEH LÁSZLÓ 1:52.91 perc
2. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.35
3. KENDERESI TAMÁS 1:55.39

 Az aranyérmes Cseh László (j) és a bronzérmes Kenderesi Tamás a 200 méteres pillangóúszás döntőjében az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 19-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

Az aranyérmes Cseh László (j) és a bronzérmes Kenderesi Tamás a 200 méteres pillangóúszás döntőjében. MTI Fotó: Kovács Anikó

Aranyérmes a női 4×200 méteres gyorsváltó

Jakabos még harmadik helyen indította Verrasztót, ráadásul 3,5 másodperces hátránnyal a vezető svédek mögött. A magyar staféta második tagja helyezésben nem jött előrébb, de két másodpercet ledolgozott a hátrányból. A 800 méter gyorson szűk két órával korábban aranyérmes Kapás viszont már elsőként „engedte útjára” Hosszút, aki csütörtökön korábban két döntőben is érdekelt volt, egy-egy arany- és ezüstérmet szerezve 200 méter vegyesen és 100 méter háton. A bajai úszó ennek ellenére végig bírta a távot, sőt, eleinte növelte is előnyét, így magabiztosan hozta be a váltót az első helyen 7:51.63 perccel.

Ez volt a magyar úszók hatodik aranyérme a londoni kontinensviadalon, az előző ötből hármat Hosszú nyert 200 és 400 méter vegyesen, továbbá 200 méter háton, illetve egyet-egyet Kapás 800 méter gyorson és Cseh László 200 méter pillangón.

Hosszú Katinka: „Nem esett túl jól, de az volt a taktikám, hogy előnyt szerezzek az első százon, mert tudtam, hogy a vége nehéz lesz ennyi úszás után. Azért reménykedtem, hogy vész esetén a lányok esetleg behúznak a célba, mondtam is magamnak: ezt innen nem veszíthetem el. Ez messze a legkedvesebb érmem ezen az Európa-bajnokságon!”

Jakabos Zsuzsanna: „Majdnem belehaltam, annyira nehéz volt a vége, de az, hogy nem repülőrajttal úsztam 1:58-at, ez így teljesen rendben van.”

Verrasztó Evelyn: „Ennél nincs jobb érzés, 2010 után újra megnyerni ezt a számot. Soha nem gondoltam volna, hogy ez összejöhet, úgyhogy nagyon-nagyon köszi, lányok!”

Kapás Boglárka: „Úgy álltam fel a rajtkőre, hogy most mindenkit leverek és utolérek. Amikor az utolsó hosszra fordultam, és láttam, mennyire jól állok, már tudtam, ezt megnyerjük, mert Katkát nem érik utol.”

Ez volt a magyar úszók hatodik aranyérme a londoni kontinensviadalon, az előző ötből hármat Hosszú nyert 200 és 400 méter vegyesen, továbbá 200 méter háton, illetve egyet-egyet Kapás 800 méter gyorson és Cseh László 200 méter pillangón.

Női 4×200 m gyorsváltó, Európa-bajnok:

MAGYARORSZÁG (Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka) 7:51.63 perc
2. Spanyolország (Melanie Costa Schmid, Patricia Castro Ortega, Fatma Gallardo Carapeto, Mireia Belmonte Garcia) 7:53.38
3. Hollandia (Andrea Kneppers, Esmee Vermeulen, Robin Neumann,Femke Heemskerk) 7:53.63

Hosszú Katinka ezüstérmes 100 méter háton

A bajai versenyző a 200 méter vegyesen aratott győzelme után bő fél órát pihenhetett, majd közvetlenül az eredményhirdetés után kellett ismét vízbe ugrania. Az első 50 méteren még harmadikként fordult, majd fokozatosan megközelítette az élen haladó dán Mie Nielsent, de utolérni már nem tudta, 58.94 másodperces idejével 21 századdal kapott ki tőle.

A Vasas 27 éves sportolója hétfőn 400 méter vegyesen, kedden 200 méter háton, csütörtökön pedig korábban 200 méter vegyesen győzött, azaz a negyedik érmét nyerte Londonban.

Női 100 m hát, Európa-bajnok:

Mie Nielsen (Dánia) 58.73 mp
2. HOSSZÚ KATINKA 58.94
3. Kathleen Dawson (Nagy-Britannia) 59.68

 Hosszú Katinka a 100 méteres hátúszás döntőjében az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 19-én. A sportoló ezüstérmet nyert. MTI Fotó: Kovács Anikó

Hosszú Katinka a 100 méteres hátúszás döntője után. MTI Fotó: Kovács Anikó

Bohus Richárd ezüstérmes 50 méter háton

Ahogy a sprinttávon lenni szokott, teljesen együtt haladt a mezőny, így nüanszok döntöttek a versenyzők között, Bohus Richárd végül 24.82 másodperces országos csúccsal alig öt századdal kapott ki a győztes francia Camille Lacourt-tól.

Bohus teljesítményének értékét növeli, hogy bő fél órával korábban a 100 méter gyors elődöntőjében is érdekelt volt, s ott 48.99 másodperccel 12. lett.

Forrás: MTI/MÚSZ