Európa Liga: kettős vereséggel esett ki a DVSC és az MTK is

Shares

Zsodzina_DVSCA hazai pályán egyaránt 1-2-es vereséget szenvedett Debreceni VSC és az MTK Budapest idegenben gólt sem tudott lőni fehérorosz és azeri ellenfelének.

Bakuban a  Gabala kétséget sem hagyott, hogy melyik a jobb csapat, már a hetedik percben vezetést szerzett és a folytatásban is egyértelmű fölényben futballozott. A szünet előtt szerzett újabb góllal pedig végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését.

A második játékrészben is a Gabala akarata érvényesült, az MTK erőtlen próbálkozásai semmiféle veszélyt nem jelentettek a hazai kapura, így az azeriek könnyedén, kettős győzelemmel kerültek a következő körbe.

A tavaly csoportkörbe jutott azeriek a harmadik körben a francia Lille együttesével találkoznak.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Gabala (azeri) – MTK Budapest 2-0 (2-0)
Baku, v.: Mete Kalkavan (török)
Gól: Zenjov (7.), Weeks (37.)
Gabala: Bezotosznyij – Mirzabekov, Stankovic (Rafael, 88.), Vernyidub, Ricardinho – Szagyigov, Kvekveszkiri (Jamalov, 79.) – Zenjov (Mammadov, 77.), Weeks, Ozobic – Dabo.
MTK Budapest: Hegedüs – Poór, Baki, Grgic, Vadnai – Bese (Varga, 78.), Vass, Kanta (Borbély, 73.), Szatmári – Torghelle, Nikac (Hrepka, 52.)

Továbbjutott: a Gabala kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

A múlt heti hazai vereség után Fehéroroszországban 1-0-ra kapott ki a Debrecen a Tarpeda Zsodzinától a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így búcsúzott a sorozattól.

A hajdúsági együttes gyakorlatilag a 90 perc alatt semmi veszélyt nem jelentett a rivális kapujára, a fehérorosz csapat viszont az első félidő derekán megszerzett vezetés után már leginkább az eredmény megtartására törekedett. A győztes gólt Vagyim Gyemidovics szerezte a 25. percben.

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője: – Sajnos mi az otthoni meccsen vesztettük el a továbbjutást, ahol rengeteg helyzetet kidolgoztunk. Ma ez másképpen alakult, ezúttal nagyon jól zárt az ellenfelünk, remekül védekezett, és nem tudtunk ziccert kialakítani. Még több lövéssel kellett volna kísérleteznünk, a beadások sem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Egy gólt most is tudott lőni a fehérorosz csapat, míg mi egyet sem, így a Zsodino megérdemelten jutott tovább.

A Tarpeda Zsodzina a következő körben az osztrák Rapid Wiennel találkozik.

Tarpeda Zsodzina (fehérorosz) – Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Zsodzina, v: Meckarovski (macedón)
Gól: Gyemidovics (25.)
Zsodzina: Fomicsev – Golenkov (Cseljadko, 66.), Klopockij, Lucevics, Cseljagyinszkij, Pankovec – Afanaszjev (Belevics, 87.), Hacsaturjan, Sapoval – Gyemidovics, Zaginajlov (Trapasko, 79.)
Debreceni VSC: Radosevic – Jovanovic, Brkovic, Mészáros N., Korhut – Sekulic, Holman, Varga J., Szakály P. (Ferenczi J., 65.) – Tisza, Castillion (Takács T., 57.)

Továbbjutott: a Zsodzina kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

(MTI)