Európai rangadókkal folytatódnak a vb-selejtezők

Shares
Fotó: Claudio Villa/Getty Images

Az olasz szövetségi kapitány, Gian Piero Ventura szerint nagyon fontos, de nem sorsdöntő a spanyok elleni mérkőzés. Fotó: Claudio Villa/Getty Images

A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében csütörtöktől keddig Európában két teljes fordulót bonyolítanak le. A programból minden napra két-két találkozót emeltünk ki.

Olyan rangadók jöttek össze ebben az egy hétben, mint a holland-francia párosítás, a német-cseh vagy éppen az olasz-spanyol mérkőzés.

A D csoportban Ausztria és Wales is győzelemmel kezdett szeptember 5-én. A nyári Európa-bajnokságon Ausztria 0-0-ás döntetlent játszott Portugáliával, míg a walesiek csak az elődöntőben kaptak ki 2-0-ra a luzitánoktól. A Gareth Bale (Real Madrid) vezette gárda Oroszországot 3-0-ra, Belgiumot 3-1-re, míg Észak-Írországot 1-0-ra győzte le. Ausztria és Wales 2005-ben szintén világbajnoki selejtezőn öt nap alatt kétszer játszott egymás ellen, Bécsben 1-0-ra, míg Cardiffban 2-0-ra nyert Ausztria. Legutóbb egy 2013-as barátságos mérkőzésen Wales 2-1-re nyert, Swansea-ben Bale és Sam Vokes (Burnley) egy-egy góljára csak Marc Janko (FC Basel) tudott válaszolni.

A csütörtök esti Olaszország – Spanyolország összecsapásnak bőven van előzménye. Az Eb nyolcaddöntőjében, Párizsban Giorgio Chiellini (Juventus)és Graziano Pellé (Shandong Luneng) egy-egy találatával nyertek a taljánok. A 2008-as Eb negyeddöntőjéből a spanyolok büntetővel jutottak tovább, míg négy évvel később a kijevi fináléban 4-0-ra nyert Spanyolország. Tavasszal, barátságos mérkőzésen Udinében 1-1-es döntetlent játszott egymás ellen a két válogatott.

A csütörtöki vb-selejtezőt Torinóban, a Juventus-stadionban rendezik meg. Visszakerült Gian Piero Ventura keretébe Mattia Perin (Genoa), Domenico Criscito (Zenit Szentpétervár), Matteo Darmian (Manchester United) és Nicola Sansone (Villarreal) is.

Pénteken a magyar-svájci összecsapás mellett Belgium fogadja Bosznia-Hercegovinát. A bosnyákok az első fordulóban Észtországot 5-0-val ütötték ki, a duplázó Emir Spahic (Hamburger SV) mellett, betalált az észt kapuba Haris Medunjanin (Maccabi Tel Aviv) és Vedad Ibisevic (Hertha BSC) is. Edin Dzeko (AS Roma) értékesített egy büntetőt. A belgák Cipruson nyertek 3-0-ra, Romelu Lukaku (Everton) két gólja mellett Yannick Ferreira Carrasco (Atlético Madrid) volt eredményes.

Öt és fél évvel ezelőtt szintén vb-selejtezőn Bosznia-Hercegovina 4-2-re győzött a genki Luminus Arénában, akkor 1-1-es állás után 10 perc alatt három gólt szereztek a bosnyákok. A 2009-es pótselejtezőn (playoff) végül elbukott Bosznia-Hercegovina, Portugália kétszer 1-0-ra győzte le a bosnyákokat. Egy évvel ezelőtt Eb-selejtezőn Belgium 3-1-re nyert, a brüsszeli Baudouin Király Stadionban Marouane Fellani (Manchester United), Kevin de Bruyne (Manchester City) és Eden Hazard (Chelsea) volt eredményes, a bosnyákok vezető gólját Dzeko szerezte. Ezúttal ismét Brüsszel lesz a helyszín, míg a visszavágót pontosan egy év múlva rendezik meg Bosznia-Hercegovinában.

Szombaton német-cseh összecsapásra kerül sor, a Nationalelf két Thomas Müller (Bayern München) és egy Joshua Kimmich (Bayern München) góllal nyert Oslóban Norvégia ellen, míg Csehország 0-0-ás döntetlent játszott Észak-Írországgal. Az 1996-as Európa-bajnokságon két német-cseh mérkőzést rendeztek, a csoportkörben 2-0-ra nyertek Andreas Möllerék, míg a fináléban Oliver Bierhoff emlékezetes „aranygóljával” lett Európa-bajnok Németország. A 2004-es Eb-n azonban Csehország nyert 2-1-re, Michael Ballack találata után Marek Heinz egyenlített ki, végül Milan Baros szerzett győztes gólt a cseheknek.

Legutóbb a 2007-es Eb-selejtező sorozatban Csehország 3-0-ra nyert Münchenben. Az Allianz Arénában Libor Sionko, Marek Matejovski és Jaroslav Plasil vette be Timo Hildebrand kapuját. Szombaton a hamburgi Volksparkstadion lesz a mérkőzés helyszíne.

Szintén szombat este Lengyelország Varsóban látja vendégül Dániát. Az első körben a lengyelek két góllal vezettek Kazahsztánban, ám a hajrában Szergej Hizsincsenko (Tobol) duplájával kiegyenlítettek a hazaiak. A dánok Christian Erisken (Tottenham Hotspur) egyetlen góljával nyertek Örményország ellen. Az 1978-as világbajnokság selejtezőjében Lengyelország kétszer győzte le Dániát.

A következő három játéknap (vasárnap, hétfő, kedd) kiemelt mérkőzéseiről a cikk második részében számolunk be.

Vb-selejtezők

Október 6., csütörtök

20:45, Olaszország – Spanyolország
20:45, Ausztria – Wales

Október 7., péntek

20:45, Magyarország – Svájc
20:45, Belgium – Bosznia-Hercegovina

Október 8., szombat

20:45, Németország – Csehország
20:45, Lengyelország – Dánia

Október 9., vasárnap

18:00, Finnország – Horvátország
20:45, Szerbia – Ausztria

Október 10., hétfő

20:45, Hollandia – Franciaország
20:45, Lettország – Magyarország

Október 11., kedd

20:45, Németország – Észak-Írország
20:45, Szlovénia – Anglia