Evezős kapitányi értékelés: Galambos Péter – szuper, Simon Béla-Juhász Adrián, Szél Domonkos – csalódás

Shares
Galambos Péter a stégnél

Galambos Péter a stégnél

A Magyar Evetős szövetség honlapja végig nyomon követte a koreai világbajnokság történéseit. A Csungdzsuban történteket magyar szemszögből Ficsor László szövetségi kapitány értékelte, aki elsősorban a váciak büszkeségét, Galambos Pétert méltatta pozitív hangnemben.

evez_Ficsor LászlóFicsor kapitány szavait összevethetjük az elutazás előtt mondottakkal:  Galambos Petit – a célkitűzéseknek megfelelően – az első három hely valamelyikére várom. A Simon-Juhász kettőst a B döntő közepére, míg Széll Domonkost a B döntő végére, vagy a C döntő elejére tudom elképzelni. A para-evezősöknél, a nőknél kilencen, a férfiaknál tizenketten indulnak. Nagyon drukkolok nekik. Szép lenne, ha Németh Szabolcs az A döntő végén, B döntő elején tudna végezni.”

Az eredmények ismeretében a kapitány a következő értékelést adta:

– Meglehetősen kis létszámmal, mindössze öt csapattal vettünk részt, a hetvenkét ország versenyzőinek részvételével rendezett világbajnokságon. Az indulók száma felülmúlta előzetes várakozásainkat. Meglepetésre olyan egységek is bekerültek a B- döntőbe, akikről idáig csak mosolyogva beszéltek evezős berkekben (pl. férfi egypárban India, női egypárban Zimbabwe), és olyan nemzetek egységei kerültek C döntőbe, akik nagyhatalomnak számítanak (pl. férfi könnyűsúlyú egypárban Új-Zéland, vagy női egypárban Németország).

A magyar csapatoktól várt előzetes célkitűzéseket sajnos csak a válogatott egy részének sikerült teljesítenie. A világbajnokságon indított egységeinkkel szemben kitűzött minimális célkitűzés a B döntőbe kerülés volt, persze az előzetes versenyeredmények birtokában csapatonként differenciáltan.

– Galambos Pétertől – az előző évek vb eredményeire támaszkodva – érmes helyezést evezOB_11_Galambos Péter kereszttelvártam, melyet elképesztően erős mezőnyben sikerült elérnie, nagyon taktikusan felépített versenysorozat végén. A megszerzett bronzérem rendkívül értékes eredmény, amellyel igazolta, hogy világ legjobb könnyűsúlyú versenyzői közé tartozik.

– Két para-evezősünk közül Lengyel Mónika eredménye dicséretes, hiszen élete legjobb időeredményével nyolcadik helyezést, illetve – kvalifikációs évben ezzel – kvótaszerző eredményt ér el.

– A szintén para-evezésben induló, világbajnokságon először versenyző Németh Szabolcstól, az előzetes nemzetközi eredményei alapján jobb eredményt vártam, de az elért tizenegyedik helyéről továbbfejlődve, a 2016-os paralimpiának biztos résztvevője lehet.

evezősOB_7_Juhász Adrián, Simon Béla +

Regényi Tamás elnök Juhász Adriánnak és és Simon Bélának gratulál

– Az idei Európa-bajnokságon ötödik helyezést elért férfi kormányos nélküli kettesünk – Simon Béla és Juhász Adrián – tizenkettedik helyezése csalódás volt számomra.

– A B döntő közepére várt helyezést nem tudták teljesíteni, és egyelőre nem sikerült az előző évekhez képest előrelépniük a nemzetközi porondon. A kudarc okaként, a csapattagok szezon közben történt sérülését, és az ebből fakadó, egy hónapig tartó visszafogott felkészülést tudom be, de a részletes elemzésre csak a vb után kerül sor.

evezob15_Széll Domonkos – A férfi egypárban induló Széll Domonkos elé kitűzött, B döntő végi eredmény sajnos csak álom maradt. Az elért tizenhetedik helyezés birtokában tudomásul kell vennem, hogy jelenleg nemzetközi szinten egypárban nem rendelkezünk elfogadható eredménnyel, ezért a jövőben Domonkosra – világversenyeken –csapategységben számítok.

– A világbajnokságot követően a versenyzők néhány hét pihenő után, októberben kezdik meg felkészülésüket a következő évi világversenyekre, melynek fő célkitűzése a csapatkeresés, azaz hogy megtaláljuk azokat a hajóegységeket, melyekben legnagyobb esélyünk lehet az olimpiai kvalifikáció megszerzésére, és az eredményes (pontszerző) Eb, vb, olimpiai szereplésre.

Forrás: MESZ, fotók: JochaPress.hu