Evezős-vb: Három magyar egység Csungdzsuban

Shares

evezOB_9_Galambos PéterHárom egység képviseli a magyar színeket a dél-koreai Csungdzsuban vasárnap kezdődő és jövő vasárnapig tartó evezős-világbajnokságon, közülük ezúttal is a könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péternek van a legjobb esélye a jó szereplésre.

A váci sportoló a három évvel ezelőtti bronz és a tavalyi ezüst után most is a dobogóra tör.
„Borzasztóan erős mezőny lesz Dél-Koreában. A címvédő dán Henrik Stephansen mellett ott lesz az a francia is, aki a világ eddigi legjobb idejét húzta. A 27 induló közül hét-nyolc olyan evezős van, aki nyerhet” – idézte a 26 éves Galambost a hazai szövetség honlapja. A sportoló hozzátette: a felkészülése jól sikerült, s bízik benne, hogy a jó formája kitart a versenyig.

Rajta kívül a Tisza Evezős Egylet duója, a kormányos nélküli kettesek között vízre szálló Simon Béla és Juhász Adrián, valamint az egypárevezősök között érdekelt Széll Domonkos indul a vb-n. Előbbi egység a 6-10. helyet célozza meg, Széll pedig a legjobb 12 közé szeretne kerülni.

Hirdetés

A paraversenyeken Lengyel Mónika és Németh Szabolcs (mindkettő Arrabona EK) száll vízre magyar részről.

Az előcsatározásokat követően a döntőket jövő pénteken, szombaton és vasárnap rendezik Csungdzsuban.

Ficsor László szövetségi kapitány már a helyszínről jelentette: „Csütörtök délelőtt őrülten párás, meleg idő volt. Még a helyiek is igyekeztek a légkondicionált helyiségekbe húzódni. Az evezősök a kikötés után egyből a vízbe vetették magukat, vagy a hajómosásra szolgáló csőből locsolták magukat vízzel. A parton nézelődőkről is – bár nem mozogtak – ömlött az izzadtság.

Az bizonyos, hogy a párás melegben történő evezés, jelentős többletterhet ró majd az versenyzőkre.

Míg Székely István, a kölcsönzött adaptív hajók beállításával foglalatoskodott, addig Lengyel Móni, és Németh Szabolcs a pálya létesítményeivel ismerkedett.

A helyszín érdekességei közé tartozik, hogy a szárazföld folytatásaként egy kb. 1.300 méter hosszú beton pontonhidat húztak fel, melyről közelről lehet a csapatokat kísérni, és amennyiben marad a cél felé haladó folyó sodrása, úgy nagyjából húsz másodperccel fognak a csapatok jobb időt evezni a szokásosnál.

Délután a Rapcsák Károly csoportnak (Galambos Péter, Széll Domonkos) pihenője volt, ezért a szálláson maradtak, de az erős szél okozta tarajos hullámok, illetve az ebből fakadó pályazár miatt Móni és Szabolcs is kénytelen volt ergométerezni, míg a kormányos nélküli kettes mintegy öt kilométert tudott csak evezni.”

A korábbi világbajnokságok magyar érmesei:

Hirdetés

egypár: Ambrus Mariann egy ezüst (1975) és két bronz (1977, 1978), Sarlós Katalin egy bronz (1989)
könnyűsúlyú egypár: Kokas Gergely egy bronz (1999), Galambos Péter egy bronz (2010) és egy ezüst (2012)
kétpár: Haller Ákos, Pető Tibor két arany (2001, 2002)
könnyűsúlyú kétpár: Varga Tamás, Hirling Zsolt egy arany (2005)

MTI, Hunrowing.hu