Ezüstérmes a női vízilabda-válogatott

Shares

unidontohunusa0829Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiadén, miután a keddi döntőben hét góllal kikapott az Egyesült Államok csapatától.

Bíró Attila együttesének a favorit amerikaiak nem adtak esélyt, a találkozó gyakorlatilag két negyed után eldőlt (3-10).

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a női válogatott 2009 és 2013 után harmadszor lett ezüstérmes az Universiadén. A női vízilabdázók a tajvani magyar küldöttség tizennegyedik érmét szerezték meg, az ötödik ezüstöt.

„A fináléban nem volt sanszunk, egy pozitívuma volt a mérkőzésnek, Parkes Rebecca centerjátéka – mondta Bíró Attila kapitány, aztán a torna egészére is kitért. – Minden szakértő azt mondta, hogy a valaha volt legerősebb universiade volt a mostani, nem ütközött a világbajnoksággal, így a magyar válogatottat kivéve az első hét helyezett világbajnoki erősségű csapattal jött.”

A magyar együttesben két olyan pólós (Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya) kapott szerepet, aki a vb-n is ott volt, a riválisok többségénél a gárda nagyjából fele játszott a Margitszigeten is. A szakvezető szerint pozitív hozadéka a tornának, hogy azok, akik eddig a bő keretnek voltak tagjai – vagy még annak sem –, beleszagolhattak a légkörbe. Bíró Attila hangsúlyozta, a folytatásban is menedzselni kell ezt a csapatot, ezt a korosztályt, mert jó játékkal, a jövőben a felnőttválogatottba is bekerülhetnek a kerettagok.

„Ennek érdekében még tovább kell fejlődni, ahhoz pedig ilyen szintű tornákra van szükség
– folytatta Bíró Attila. – Akkor játszottunk a legjobban, amikor leginkább kellett. A negyeddöntőben picit gyengébb játékkal, de továbbjutottunk, az elődöntőben pedig pazarul vízilabdáztunk. Minden elismerésem a játékosoké, és Mihók Attilának is köszönöm az egész nyáron végzett munkát. Boldogok a lányok, ez egy becses és szép ezüstérem, azt gondolom, mindenképpen elégedettek lehetünk.”

Női vízilabda, döntő:

Egyesült Államok — Magyarország 16-9 (5-2, 5-1, 3-3, 3-3)
Gól: Parkes 3, Gurisatti 2, Horváth B. 2, Garda, Szilágyi D., ill. K. Neushul 4, J. Neushul 4, Brooks 3, Raney 2, Mutafyan 2, Williams

Forrás: MTI/waterpolo.hu