Fa Nándor bejelentette visszavonulását

Shares
Hungarian skipper Nandor Fa celebrates as he arrives on sight of Les Sables-d'Olonne, western France, on February 8, 2017, to place 8th in the Vendee Globe solo around-the-world sailing race. / AFP PHOTO / LOIC VENANCE

Fotó: Loic Venance/AFP

Fa Nándor a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásverseny teljesítése után két nappal, pénteken bejelentette visszavonulását.

„Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom. Inkább hegyet mászom, biciklizem és kajakozom. Hogy még egyszer kimenjek az óceánra? Azt már nem!” – mondta Fa Nándor az Origo.hu-nak adott pénteki exkluzív interjúban.

Fa Nándor 63 évesen 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a versenyt, amelyen a nyolcadik helyen ért célba.

Mint mondta, hazai építésű és fejlesztésű hajóját, a Spirit of Hungaryt el fogják adni.
„A cégnek, amelynek a tulajdona, az az érdeke, hogy értékesítsük, méghozzá akkor, amikor teljesített. Valószínűleg átkerül valakihez, aki akar versenyezni. Én már nem akarok” – közölte.

Hozzátette, a Balatonon már 15 éve rendez versenyeket, a magyar vitorlázóknak próbálja úgy átadni a tudását, hogy nemzetközi porondra ki tudjanak menni.
„Az óceáni tudásomat nehezebb átadni. Már jelezték itt fiatalabb francia versenyzők, hogy a következő versenyre szeretnék, ha segítenék nekik felkészülni. Ez hatalmas megtiszteltetés, nyitott is vagyok rá” – mondta.

Fa Nándor a 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. A harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

Soha többé nem megyek ki az óceánra – interjú Fa Nándorral