Fábián Lászlóné Rozsnyói Katalin: Nálam nem a versenyzők dirigálnak!
Balról Molnár Zoltán, Fábiánné Rozsnyói Katalin és Köpf Károly. Fotók: JochaPress.hu
Óbudán született, s mindmáig Budapest III. kerületében él Fábián Lászlóné Rozsnyói Katalin, aki a Magyar Edzők Társasága (MET) által „Találkozások edzőgéniuszokkal” címmel meghirdetett sorozat meghívottjaként érkezett szerdán délután a Magyar Sport Házába.
Molnár Zoltán, a MET elnöke köszöntő szavait követően a leginkább csak Kati néniként ismert, méltán világhírű magyar kajak mesteredző nem hazudtolta meg önmagát. A világ legtermészetesebb hangján válaszolgatott a hozzá intézett kérdésekre. Az összejövetel országos fogadtatását megalapozta Bera Emese, a Kossuth Rádió riportere, az előadás megkezdése előtt felvett és még este 19 órakor le is adott interjújával. Ebben a rövid, de markáns beszélgetésben például visszautasította az MKSZ korábbi főtitkárának a férfi kajak négyesekkel kapcsolatos felvetéseit, ami máris viharokat váltott ki a sportágban.
Pfeffer Anna, a másik mexikóvárosi ezüstérmes
Magát a beszélgetést Köpf Károly, a MET főtitkára vezette. Előbb kérdésekkel bombázta Fábiánnét, majd kérdezni is lehetett. Köpf annak idején, mint TF-es hallgató, másodedzője is volt az akkoriban még pályafutása felszálló ágában járt a későbbi (1968, Mexikóváros, Pfeffer Annával párban) olimpiai ezüstérmes Rozsnyói Katalinnak. Ő egyébként 1957-ben tette meg az első lépéseket a sportágban, így 2017-ben már a 60 éves jubileumát ünnepelheti.
Kati néni azt is elmondta, hogy ugyan már 1961-ben kijutott az aktuális Eb-re, de stabilan csak 1966 és 1973 között volt tagja a válogatott keretnek. Ekkor is dolgozott naponta négy órát a BM-ben. Amikor pedig nem vették fel a rendőrtiszti főiskolára, a TF mellett döntött. Arra különösen büszke, hogy a versenyzőként 800 méteren megfutott 2:41 percet eddig egyetlen tanítványa sem ismételte meg.
Hüttner Csaba és Storcz Botond is ott volt a Sportok Házában
– Férjem, Fábián László nem akarta, hogy ott legyek edző, ahol ő a szakosztályvezető, én azonban ragaszkodtam ehhez, mondván: majd megvédem magamat. Gyerekekkel kezdtem és mondhatom, egészen más volt akkoriban az alapvető hozzáállás a kicsikhez, mint manapság. Mi nem kezdtük el hajtani őket, hanem minél több játékos elemet igyekeztünk belopni az edzésekbe, hogy hosszú távon megkedveltessük velük a sportágat. A csúcsra ugyanis később legfeljebb egy-kettő jut fel; azt akartuk, hogy a többieknek is szép emlékeik maradjanak az együtt töltött évekről.
– Ki volt az első, igazán sikeres tanítványa és hogyan emelkedett Ön egyre feljebb az edzői hierarchiában?
– A nagy lendületet Mészáros Erika kiugrása adta meg. Amikor 12-13 évesen megláttam, azonnal éreztem, hogy átlag feletti tehetséggel állok szemben. Igyekeztem mindent megtenni, hogy őt a sportágnak megnyerjem; 1986-ban, húszévesen kétszeres világbajnok lett, majd benne ült az 1992-ben, Barcelonában olimpiai aranyérmes négyesben is.
– Ezután már egyik nagy eredmény követte a másikat.
– Kőbán Ritával – felkérésre – 1995 tavaszától foglalkoztam ismét. Teljesen szétesett mozgását kellett rendbe tenni, majd két fiú edzőpartnert szereztem mellé. Az ő atlantai (1996) egyéni győzelme is a csoportos felkészülés fontosságát igazolja. Ez időben kezdtem Kovács Katival is foglalkozni, aki alig egy év alatt tartalékként kikerült az 1996-os olimpiára, ám ott arra sem volt ideje, hogy megnézze Kőbán Rita döntőjét. Ezt követően – egy tisztázó beszélgetést követően – viszont rendkívül keményen dolgozott, aminek meg is lett az eredménye.
– Foglalkozott nőkkel, férfiakkal és nőkkel, legutóbb pedig sok férfival és egy nővel. Mit tart a legfontosabbnak a velük végzett munkára visszatekintve?
– Mindenkinek szüksége lenne egy mentorra, akivel mindent meg tud beszélni, még akkor is, ha ez olykor fájdalommal jár. Nekem betegségéig ilyen volt a férjem, aki sas szemmel látta meg a legapróbb hibát és rendellenességet is. Mindig mást kell próbálni csinálni, mint amit a többi edzőnél lát az ember! Ezt előre bocsátva jelzem, mindenkitől lehet tanulni. A versenyzőket pedig nem szabad sajnálni, nincs nyafogás, nincs könnyítés az edzéseken. Az is fontos, hogy azokat is meg kell becsülni, akik csak hozzásegítik a legjobbat a győzelemhez, maguk viszont nem állhatnak fel a dobogóra.
– Valahol nyilatkozta, hogy nőkkel nem lett volna szabad foglalkoznia…
– A tapasztalatok mondatták ezt velem. A nők sokkal sunyibbak, ők inkább hátulról, két kanyarral jönnek. A férfiak sokkal egyenesebbek, velük lehet szemtől szemben is beszélni.
– Mit szól ahhoz a vélekedéshez, hogy az egyedül dolgozó edzők ideje lejárt, a csapatmunkával lehet majd elérni a sikereket?
– Én nem osztom ezt a véleményt. Például ha egy pszichológus nem rendszeresen jár edzésre, viszont az olimpia előtt megjelenik, mert utazni akar, azt én nem támogatom. A legfontosabbnak a masszőr jelenlétét tartom, a gyógytornász is legfeljebb hetente egyszer jöhetett hozzám.
– Miként látja a sportág helyzetét, a kiválasztástól az élsportig bezárólag?
– Hovatovább esztelen versengés folyik, hiszen köztudottan óriási pénzek mozognak a sportban. Ezért már a gyerekeket is kizsigerelik, agyonversenyeztetik őket. Én például ifiket egyáltalán nem indítanék 200 méteren! Jelentősen felfelé tolnám a komoly versenyeztetés kezdetét. addig inkább kiegészítő elemekkel bővítve kötném őket a a sportághoz. Olyasmivel például, hogy ki a legügyesebb bármiben, csak nem a direkt versenyzésben.
– Az Ön által felkészített és Londonban ezüstérmes férfi kajak négyes nem jutott ki Rióba. Ugyan miért?
– Ez a négy fiú 2012 óta folyamatosan 2016-ra készült. 2013, 2014 és 2015-ben minden világversenyen dobogósok voltak. Még a téli alapozás és a vízi alapozás is rendben lett volna, utána viszont bizonyos lapát-probléma került elő az egyiküknél. Voltak egyéb apróságoknak tűnő negatívumok is, melyekre igyekeztem ráirányítani a figyelmet. Végül persze én lettem az oka, hogy nem jutottak ki. Mással folytatják és nagyon kíváncsian várom az eredményt. Szerintem nem fognak többre jutni, mint velem és ezt meg is mondtam nekik. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a válogatók idején az ellen-négyes fő részvényese, a Honvéd hihetetlen nyomás alá helyezte az enyémeket, amit nem lett volna szabad a szövetségnek megengednie.
– Ön már Sydney előtt a visszavonulásáról beszélt, ám most már 2020 van a célkeresztjében…
Kati néni mostantól csak Takács Tamarával foglalkozik
– Mindenki hoz áldozatokat a pályafutása során, én is megtettem ezt nem egyszer. Most végre odáig jutottam, hogy követem a divatos trendet. Ősztől nekem is csak egy versenyzőm van: Takács Tamara, aki végighallgatta ezt a mindenképpen tanulságos beszélgetést. Rá is vonatkozik, ami alapelvem: semmit nem szabad elhallgatni a versenyzők előtt. És ami alapvető különbség: máshol a versenyzők diktálnak, nálam nem! És ez nem is fog változni!
