Fábiánné Rozsnyói Katalin Életműdíjat vehetett át

Fábiánné Életmű-díj,  13. 09. 18.

A nívós elismerést az alapító nőbizottság képviseletében dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár és Fábián László, a MOB sportigazgatója adta át

Több évtizedes, eredményes munkásságának elismeréseként átvette a MOB Nők a Sportban bizottsága által alapított „Nők Sportjáért” életműdíjat Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak mesteredző, aki a kiemelt edzői program tagjaként, szerződésének aláírása alkalmával járt a MOB székházában kedden délelőtt.

Fábiánné Rozsnyói Katalin tagja a 154 sportszakembert foglalkoztató állami, kiemelt edzői programnak; a kajak mesteredzőt egy újabb szerződés-aláíróként is köszönthették a MOB munkatársai.

A „Nők Sportjáért” elnevezésű díjat 2002 elején alapította a MOB Nők a Sportban bizottsága, a hölgyek sportéletben betöltött szerepének hangsúlyozása, elismerése céljából.

Az ünnepélyes átadásra mindig márciusban kerül sor, az első években a Nemzetközi Nőnaphoz legközelebb eső közgyűlésen, az utóbbi időszakban pedig a MOB sajtónapi rendezvényéhez kapcsolódóan. A „Nők Sportjáért” életműdíjjal olimpiai sportághoz kötődő kiemelkedő és példamutató sportolói, sportszakemberi, illetve sportvezetői életpályát ismernek el.

A díjak elkészítésére Albert Éva iparművész kapott felkérést, akinek egyedi bőrszobor alkotásai évről-évre nagy tetszést aratnak.

„A Nők Sportjáért” életműdíjat korábban Ránkyné Németh Angéla (atlétika, 2002), dr. Kotsis Attiláné (röplabda, 2003), Sákovicsné Dömölky Lídia (vívás, 2004), dr. Vura Márta (sportpszichológus, 2005), dr. Tóth Gézáné (vívás, 2006), Pap Jenőné Méray Kornélia (evezés, 2007), Lemhényiné Tass Olga (torna, 2008), Reviczkyné Köteles Erzsébet (torna, 2009), Kőváriné Szendrődi Ildikó (sísport, 2010), Tőrös Olga (torna, 2011), Unyatinszkiné Karakas Júlia (torna, 2012), Monspart Sarolta (tájfutás, 2012), vehetett át; 2013-ban pedig Fábiánné Rozsnyói Katalin csatlakozott az elismertekhez.

(Forrás: mob.hu)

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.