Fábiánné Rozsnyói Katalin megint húzott egy merészet!

Shares

Fábiánné Rozsnyói Katalin_2012

Fábiánné Rozsnyói Katalin három és fél évtizedes, magas szintű edzősködést követően sincs leamortizálva. Folyamatosan keresi az újat, a meglepő dolgokat, a változtatásokat. Most is húzott egy merészet, hiszen a dubai szomszédságában lévő Abu-Dzabiban még soha nem készültek a versenyidényre magyar kajakosok. Tizenkét „fiával” együtt ő lesz az úttörő – vasárnap utaznak a 30 fokos melegbe, ahol négy hetet töltenek el tanítványai.

„Úgy éreztem, valami új hely jót tenne nekünk. A „bejáratott” edzőtáborok közül Sevilla már túl megszokott lett volna – jómagam például hatszor készültem ott a mindenkori kajakosaimmal. Számos előnye volt ugyan, de egységnyi vízfelületre egyre több sportolót ráengedtek, ráadásul jelentősen nőtt a sokkal nagyobb helyigénnyel rendelkező evezősök száma is. Kétszer voltam a délafrikai Pretoriában is, de ott nem tartották karban a vizet és hiába voltak egyébként kitűnő körülmények, a tábor mégis alkalmatlanná vált. San Diegoban éreztük magunkat a legjobban, de ott is elérkeztem arra a pontra, amikor megéreztem: ide már nem szabad többször eljönnünk.”

– Tehát mindenképpen változtatni szeretett volna. Hogyan került a képbe éppen Abu-Dzabi?

Bronzérmesek_Bártfai Krisztián_b1

„Korábbi kajakos kiválóságunk, Bártfai Krisztián pilótaként ott él és ő tette be a fülembe a bogarat. Igaz, Ábrahám Attila főtitkár és Csipes Ferenc már egyszer megnézték a területet, de valahogy ellaposodott a dolog. „Csucsu” (ez Bártfai beceneve a sportágban) azonban nem hagyott nekem nyugtot, s egyre csak arra bíztatott, hogy meg kellene próbálnunk. A legnagyobb bökkenő az volt, hogy ott nem lévén kajakok, innen pedig a kiszállítás egy vagyonba került volna. Végül ő intézte el a portugálok világszínvonalú hajógyártójával, a NELO céggel, hogy telepítsenek oda nekünk tizenkét egyes kajakot. Méretre meg is csinálták, a szállítás azonban néhány napos csúszást szenvedett, ezért az elmúlt vasárnap helyett csak most vasárnap kelünk útra.”

– Milyen állapotban vannak versenyzői és hogyan várják az egzotikusnak számító utazást?

„Nagyon feldobott hangulat uralkodik a „legénység” soraiban, akik pénteken még vízen voltak. Kisebb, szinte törvényszerűen bejövő betegségeken kívül semmi nem hátráltatta az alapozást, így elmondhatom, hogy a tavalyi szinteket minden egyes versenyzőm túlteljesítette. Hogy ez mire lesz elég a szezonban, majd elválik. Minden esetre Abu-Dzabiban mindenki egyesben lapátol, a nagyobb egységek összeállításával kapcsolatos kísérletezések majd csak visszaérkezésünk után, Szolnokon kezdődnek el. Jelen állás szerint az olimpiai ezüstérmes egység védettséget élvez, tehát ők változatlan összeállításban versenyzenek majd. Tervem az, hogy három négyest foglalkoztassak a versenyidényben.”

– Az utazók között van az a Szalai Tamás is, aki immár lassan fél éve Önnel készül, de az átigazolása még mindig függőben van…

„Szalai keményen dolgozik, egyetemre is jár – remélem, ebből az esetből is tanult. Egyébként ígéretet kaptam rá, hogy a vele kapcsolatos patthelyzetet az idény kezdetére megoldják.