Fábiánnénak három hétig Fábiánné ellen kell készülnie!

Shares

kajak_Schenk, Szalai, Kucsera, Kugler, 440

Schenk Áron, Szalai Tamás, Kucsera Gábor, Kugler Attila

Bár még javában tart Szegeden, a Maty-éri pályán a kajak-kenus válogató, az azonban már biztosan elmondható, hogy a legnagyobb meglepetést – a Dombi Rudolf – Kökény Roland olimpiai bajnok páros 9. helye mellett – az olimpiai ezüstérmes férfi kajak négyes veresége jelentette. Mi lehet e mögött? Fábiánné Rozsnyói Katalin megint kevert egyet a boszorkánykonyhályában? Vagy egyszerűen csak győzött a pilanatnyilag jobbik egység, amely – nem egészen véletlenül – szintén a Fábiánné által felkészített legények közül került ki… A JochaPress.hu a szegedi tapasztalatairól kérdezte a legeredményesebb magyar kajakedzőt.

kajak_Fábiánné Rozsnyói K, 440„Megvallom, nem számítottam rá, hogy ez a négyes legyőzi a londoniakat” – így Fábiánné. „Ez csak úgy fordulhatott elő, hogy az új négyesnek „elsült a keze”, a régiek pedig hibáztak. Ez ilyen egyszerű.”

Hirdetés

– Az újak minden mindegy alapon, bizonyára erőn fölül teljesítettek, de mit ronthattak el a régebbi, rutinos négyes tagjai?

„Már a Világkupán is láttam, hogy a „londoniaknak” ez kevés lehet, pedig ott éppen csak kikaptak a surranó pályán beérkező ausztráloktól. Túl szépen eveztek ott is, meg Szegeden is, de nem elég erősen. Márpedig én ezt meg is mondtam nekik a Vk után, de lehet, hogy nem hitték el. Nálam viszont nincs bérelt hely, aki nyer, az az első. Így most az új négyes (Schenk Áron, Szalai Tamás, Kucsera Gábor, Kugler Attila) indulhat a K-4 1000 méteres számban az Európa-bajnokságon, amire öt hét múlva kerül sor.”

– A vesztes négyes tagjai más számokban is elindultak és komoly részsikereket értek el.

Hirdetés

kajak négyes, LONDON, 440

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel

„A Tóth Dávid, Kulifai Tamás pár magabiztosan nyerte a K-2 1000 métert, Kammerer pedig oktatta K-1 ezren a mezőnyt, ahol a döntő kilenc részvevője közül hat az én versenyzőm volt. A felkészülés számomra is sok tanulságot hozott, de abban biztos voltam, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcseit.”

– Az Eb-t megelőzően még egy válogató következik, amelyen akár a világbajnoki szereplés is eldőlhet, amennyiben az új négyes ott is nyerni tud?

„Ez a három hét rendkívülinek ígérkezik, hiszen most ezt a két négyest egymás ellen kell felkészítenem. Sokadszor is elmondanám, 2004-ben nem Kovács Kati ellen készítettem fel Janics Natasát – mint amivel sokan megvádoltak! – hanem mindkettőt igyekeztem optimális formába hozni. Hogy Janics jobban rúgta be a hajóját a válogató szétlövésén, arról nem én tehetek. Mint ahogy az sem rajtam fog múlni, a következő összecsapáson melyik egység veri el a másikat.”

(Fotók: MKKSZ(1), JochaPress.hu (2)