Faházi Janika 75 éves!

Shares
asztalitenisz_Faházi János, 2017, 440

Pingpongütővel a nyakában Faházi János (Fotók: JochaPress.hu)

A magyar asztaliteniszezés egyik legszínesebb – s eredményeiben ugyancsak gazdag – egyénisége Faházi János. A máig is népszerű Janika ma ünnepli 75. születésnapját. A JochaPress.hu e ritka kerek évforduló ürügyén kereste meg az ünnepeltet.

– Mit jelent Önnek ez a jubileum?

– Igyekszem nem foglalkozni vele, nem érdekel. Úgy szoktam mondani: felcserélték a két számot. Nem 75, hanem 57 vagyok.

 – Mi a legfontosabb egy ilyen fiatalember életében?

– A mozgás! Mindig kell, hogy legyen mit tennie az embernek. Az borzasztó lehet, ha valaki felkel, és ott ül tanácstalanul, nincs dolga. Szerencsére velem ilyesmi még nem fordult elő.

 – Mikor alakult ki Önben ez a mozgásigény, amely mindmáig lendületben tartja?

– Szüleim gondnokok voltak egy pestújhelyi iskolában. Minden szünetben kihasználtuk azt a pingpongasztalt, amely körül körbe-körbe szaladgáltuk, egyet-egyet ütve a labdába. Végül mindig ketten maradtunk játékban: az öcsém és én.

 – Teniszezgetett és a labdát is kergette. Hogyan maradt meg végül az asztalitenisz mellett?

– Tíz éves voltam, amikor elkezdtem az úttörők számára meghirdetett versenyeken játszani és sorban szereztem az első helyeket. Egy évvel később a margitszigeti Úttörő stadionban rendeztek egy gyerekversenyt, ahol indultak vagy kétszázan. Végül én lettem a győztes. Ezután kezdtek hívogatni különböző egyesületekbe. Végül egy Sólyom nevű bácsi azzal nyert meg az Aluminium SC javára, hogy ígért egy villamos bérletet. Ott összejöttem egy-két híresebb emberrel, mint Kóczián József vagy Juhos Józsi bácsi. Utóbbi tanított meg a helyes ütőfogásra.

– 1960-ban már a Betonút SC-ben ütötte a labdát.

– Hamarosan egy NB II-es meccsen léphettem asztalhoz Dorogon. Ezt soha nem felejtem el, négy meccsből hármat meg tudtam nyerni. Bekerültem az ifi válogatottba, A kilencszeres világbajnok Sidó Ferenc hívására átigazoltam a Vörös Meteorba. A volt klubjaimmal egyébként elég nagy bajban vagyok, mivel 21 vagy 22 egyesületben játszottam pályafutásom során.

– A legjobb eredményeit a hatvanas évek közepén érte el.

– A prágai világbajnokságon, 1963-ban Kóczián Évával vegyespárosban bronzérmet szereztünk. Az 1964-es év Európa-bajnoskágán, Malmőben Pigniczki Lászlóval és Heirits Erzsébettel is harmadik lettem, férfi-, illetve vegyespárosban. Háromszoros magyar bajnok vagyok, egyesben pedig megnyertem a Tizek bajnokságát. Az európai ranglistán voltam a 2. helyen is. A legbüszkébb egy kínai túrára vagyok, ahol 35 mérkőzésemből huszonnyolcszor sikerült győznöm. Még a háromszoros világbajnok Can Ce-tung ellen is vezettem a döntő játszmában.

 – Azért még bőven van mit felsorolnia, ha a sikereiről kérdezem.

ping_Berczik Zoltán, 440Berczik Zoltánnal hatalmas meccseket játszott

 – Az osztrák nemzetközi bajnokságot megnyertem, az angolon a döntőben Bercziktől kaptam ki. Két és fél évet játszottam Olaszországban, tizennégyet pedig Németországban.

– Ön a hagyományos ütő mellett más eszközökkel is jól bánt.

– Harmincnégy, különböző dologgal vagyok képes játszani. A legnagyobb sikerem a Palatinus strandon volt, ahol egy parketta darabbal ütögettem. Sikereimnek leginkább a lángossütő örült, mert éppen az ő bódéja előtt volt az asztal, amit mindig sokan álltak körül. Egyébként lángossal is játszottam. Még ma is vannak meghívásaink. Legutóbb Szekszárdon és Soltvadkerten jártunk: Klampár, Jónyer, Gergely és én.

 – A régi játszótársak közül kikre emlékezik leginkább?

– Berczik Zoltánra, Rózsás Péterre és Pigniczki Lászlóra. Berczikkel különösen jó volt a kapcsolatom, a mi meccseinken még a lépcsőkön is ültek a Nemzeti Sportcsarnokban.

 – Mi a véleménye a jelenkori pingpongról?

– Aki kitalálta a 11 pontos játszmákat, az tönkre is tette a játékot. Ezekben a mini-mecsekben nem feltétlenül az nyer, aki a legjobb. Sokszor már nehezen követem, ki is adogat éppen.

 – Márpedig Önnek a saját játszmáira is figyelnie kell, hiszen mindmáig igazolt versenyző. Hol is?

Takács Tibor, 440, jóTakács Tibornak nagyon sokat köszönhet

 – Az Ybl Tervező játékosa vagyok tíz éve, ahol a közelmúltban tiszteletbeli szakosztályelnök lettem. Öt éve győztes meccsen búcsúztam, azóta csak az edzéseken vagy ott, meg a versenyeken segítek annak, aki igényli. A klub a második otthonom. Takács Tibornak nagyon sokat köszönhetek. Szoktam is neki mondani: kár, hogy nem legalább negyven éve vagyok náluk.

 – Hogy érzi , megbecsülik Faházi Jánost?

– Az Ybl Tervezőben igen, máshol kevésbé. A szövetségnek egy sima gratulációra sem futja. Sem most, sem korábban. A régi nagyságokat szóra sem méltatják. Úgy tesznek, mintha nem is léteztünk volna…

 – Van-e kedvenc időtöltése?

– Szeretek főzni! A különféle lecsó-variációkat akár hetente ötször is elkészítem. No és a különféle zöldségleveseket…

 – Mit kívánjunk a következő évekre?

– Csak egészséget. Ha az rendben van, akkor minden szép és jó.

(jochapress / Jocha Károly)