Faludi Mihály: apámnak is elfogadtam volna
Nem volt könnyű megszervezni a csúcstalálkozót a Szentendrén élő, életének 85. évében járó egykori férfikézilabda válogatott szövetségi kapitánnyal, Faludi Mihállyal. Végül semleges pályán, a több sportág kapitányai (Kemény Dénes, Hajdu János és mások) által látogatott, „Parola” nevet viselő étteremben kezdődött a beszélgetés, hogy azután később Szentendre egyik legmagasabb pontján lévő házában folytatódjon a kötetlen terefere.
A jóval korábban önmagát kapusként is kitüntető Mester végül csak belevágott mondandójába.
– Bár Tiszavárkonyban születtem 1933-ban, de 1938 alapos fordulatot hozott az életemben. Apámat bevonultatták és a Felvidékre vezényelték, anyám idegszanatóriumba került, engem pedig a nagyszüleimhez „telepítettek” Jászkarajenőre. 1945-ben leszereltették édesapámat, Budapestre kerültünk, ő a MÁVAG-ban, mint hadiüzemben dolgozott. Meg nem tudom mondani, hány iskolába jártam, többek között megfordultam a Kertész és a Rottenbiller utcai intézményekben is. Utóbbi helyen dr. Lakat Károly volt az osztályfőnököm. A négy polgárit követően különbözetivel kerülhettem be az István Gimnáziumba, amit mostohaanyám megvétózott. Így végül finommechanikai műszerész tanulónak álltam a Standard céghez, amelyet később Beloiannis majd BHG-néven ismerhettünk. Már előbb fociztam a Postásban, mely fuzionált a Szentlőrinci AC-cal, ahol kapusként szóba került a nevem. A Postás labdarúgó és a Standard kézilabda csapata is akart engem, utóbbiak egy gyönyörű röplabdás lányt is bevetettek céljuk elérése érdekében.. Vele mentem a Szentkirályi utcai kézilabda teremtornát megnézni, ahol a Honvéd II-ben játszó Puskás Öcsivel is megismerkedhettem.
– Így végül maradt a kézilabda – folytatta. – Akkor még Standard néven játszottunk, egy évig az ifiknél védtem, majd a felnőttekhez kerültem, amikor „rám köszönt” a katonaság. Végül a TF-en előbb gyorsított érettségit tehettem, majd 1953 és 1957 között a gladiátorképzéssel együtt járt főiskolát is elvégeztem. Kolos(Klein) Feri bácsi irányításával az utolsó évben a Vörös Meteor mögött másodikok lettünk a bajnokságban.
– A végzést követően hatodmagával (Halmos Imre, Hunics Ferenc, Mihálydi László, Balázs Jenő, Szer Kálmán és Faludi Mihály) az akkor NB II-es Honvédba igazolt.
– Ahol nem vállaltam a főhadnagyi ranggal járó sportállást, hanem inkább sokkal kevesebb pénzért elmentem tanítani a Kazinczy utcai iskolába. Ez évben lettem válogatott Cséfay Sándor kapitány jóvoltából. Mint kedvezményezettnek, nem kellett vidékre mennem tanítani. Feljutottunk az NB I-be, ahol bajnokságokat és kupagyőzelmeket értünk el – én 1964-ben hagytam abba, mert akkor már az edzőség jobban vonzott, a kettőt pedig nem engedték párhuzamosan csinálni.
– A Honvéd ifi után a Vasas felnőtt következett.
– Miután nem akartam Dékány Rezső helyére kerülni, inkább Angyalföldre mentem, ahol 1971-ig dolgoztam. Bár csak a 2. évben jutottunk fel az élvonalba, de közben MNK-döntőt vívhattunk a Spartacussal. Az igazi fordulat éve 1969-volt, amikor a TF-ről három végzős (Csík János, Hunyadkürti János és Szlatényi Béla) is hozzánk került.
– Jól ment a Vasasnak, Ön 1972-ben mégis visszaigazolt a Honvédba.
– Pedig nem valami csábító volt az alaphelyzet. A világválogatott Kovács László visszavonulóban volt, az ugyancsak világválogatott Fenyő András máshova igazolt, miként az igen technikás Vitkay László is elment a Honvédból. Maradt három kiválóság (Adorján János, Takács Sándor és Varga István), akik ráadásul nem is kedvelték egymást. Végül olyannyira sikerült összegyúrnom a csapatot, hogy abban az évben mind a hat vonalon, ahol szerepeltünk, elsők lettünk.
– Minden bizonnyal ezek a sikerek is részesek voltak abban, hogy 1973 januárjától Önt nevezték ki szövetségi kapitánynak?
– Érdekesség, hogy nem a szövetség bízott meg, hanem az OTSH. Előzményként felemlíteném, hogy még a Vasas időszakában látogatott meg Szántó György a Népsporttól, és szinte elájult, amikor meglátta, hogy a 7×20 méteres, Kazinczy utcai iskolai tornateremben készült az élvonal egyik meghatározó együttese. Szép cikket írt, ez is benne volt a döntésben, de még inkább a Honvéddal 1972-ben megnyert bajnokság!
– Mennyire lepte meg a kapitányi kinevezése?
– Nem számítottam rá, annál is inkább nem, mert számos önjelölt is mozgásba lendült. Szerencsémre én a szakmai értekezleteken soha nem támadtam senkit, ez egy jó pont lehetett. Ami pedig valószínűleg nagyot nyomott a latba, az előző kapitány véleménye volt, amit akkoriban kikértek: kit javasol utódjaként? Márpedig Albrecht Miklós mellettem tette le a voksát. Ő egyébként egy akkora úriember volt, hogy apámnak is elfogadtam volna…
Csík János és Szabó „Patyi” István egyaránt szerepelt Albrecht Miklós válogatottjában
– Milyen csapatot vett át Albrecht Miklóstól?
– Nagyon komoly részsikereik is voltak. Az 1972-es olimpián például csak egy góllal kaptak ki a későbbi aranyérmes jugoszlávoktól, viszont nevesincs csapatok ellen is képesek voltak veszíteni. Kíváncsiságom is vezérelt, amikor első döntésemmel az Országos Egészségügyi Intézetbe mentünk a kerettagokkal, ahol a felmérések kimutatták, hogy az állóképességükkel van a baj. Én ezután igen csak rossz fiú lettem sokak előtt, mert naponta két, kőkemény edzést vezényeltem nekik.
(jochapress / Jocha Károly)
