Faragó Tamás: a díszpolgári kitüntetés a vízilabdázásnak is szól

póló_Faragó Tamás, 440Június 19-e sokak számára sokáig emlékezetes nap marad. Ekkor adták át ugyanis a Városházán Budapest díszpolgári címeit. A tizenhárom kitüntetett között – sokak örömére – öt sportember is ebben az elismerésben részesült. Az évtizede a kerületünkben élő dr. Faragó Tamást arról kérdeztem: mit jelent számára ez a kitüntetés, hogyan éli meg ezt a kiemelést?

„Természetesen nagy örömmel fogadtam ezt az elismerést, amellyel kapcsolatosan el kell mondanom: a személyem mellett ez a gesztus elsősorban a magyar vízilabdázásnak szól. A magyar pólózás az évtizedek során rengeteget tett azért, hogy ezt a kiemelt figyelmet a sportágnak kiharcolhatta. Egy kevésbé eredményes sportágból sokkal nehezebb eljutni erre a szintre – ha egyáltalán lehetséges ez?”

– A magyar vízilabdázás amióta létezik, mindig az első helyért volt harcban…

„Így igaz. A magyar vízilabda válogatott már 1912-ben részt vett az akkori olimpián, nagy sorozata pedig 1932-ben kezdődött: azóta kilencszer nyert aranyérmet a mindenkori nemzeti együttes. Nem véletlenül mondta Rajki Béla bácsi 1972-ben, Münchenben, hogy az ezüstérem már kudarc a magyar póló számára. Bár azonos pontszámmal, de mégis csak második lett a válogatott, ő pedig azonnal le is mondott.”

– Ön játékosként 1976-ban, Montrealban ért csúcsra, edzőként pedig 2005-ben, amikor a női válogatottat vezette világbajnoki győzelemig. Jelenleg is oktatja a fiataloknak a vízilabdázást, miközben a legelső vonal eseményeit is követi. Hogyan látja a sportág jelenét és közeljövőjét?

„A magyar pólóért nem aggódom, a sportág nemzetközi megítéléséért annál inkább. Ha nem csinálunk mielőbb huszonegyedik századi sportágat belőle, úgy bekövetkezhet az a szégyen, hogy a pólót leveszik az olimpiák műsoráról.”

– Ez a legrosszabb változat legkorábban 2024-ben következhetne be. Addig viszont még sok minden történhet.

póló_Kemény Dénes, 440„S ezekben a történésekben a magyar válogatott vezető szerepet játszhat. Mindig felbukkannak új tehetségek, akik Benedek Tibor kezei közé, a legjobb helyre kerülnek. Kemény Dénes utóda a világ legjobbja volt, ráadásul abszolút becsületes sportember is. 2013-ban nem véletlenül lett világbajnok a válogatottunk, miként a jövőt illetően is optimisták lehetünk.”

– Mostanában mindinkább a pénzről szól minden. A magyar vízilabdázás e téren mire számíthat?

„Mindig vannak olyan emberek, cégek, akik látnak fantáziát abban, hogy a pólót támogassák. Amíg a labdarúgásban százmillióknál kezdődik a tét, nálunk sokkal kevesebbel is komoly lökést lehet adni. Talán furcsán hangzik, de mi az olcsóbb sportágak közé tartozunk.”

– Hármas ikrei tizenhárom évesek, s mindhárman vízilabdáznak. Melyiküket tartja a legtehetségesebbnek?

„Ezt még véletlenül sem árulhatom el, hiszen akkor a másik kettőtől nagyon kikapnék…”

 

This entry was posted in Blog and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.