Faragó Tamás: Illik megnyernünk a Volvo Kupát

Shares

póló_Faragó Tamás, 440

A szerdai vízilabda BL-csoportmeccsek után, a ma, pénteken este kezdődő VOLVO Kupa előtt igazán aktuális egy rövid interjú póló ügyben. A jochapress.hu Faragó Tamás olimpiai- és világbajnokot, a sportág egyik markáns egyéniségét kérte beszélgetésre.

„A két, magyar érdekeltségű BL-ütközet közül a ZF Eger meccse sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen az Eger riválissal találkozott, ráadásul idegenben, hátrányos pontállás mellett kellett vízbe ugraniuk Dabrowski Norbert tanítványainak. Megvallom, engem kimondottan kellemesen érintett az ellenfél, a Kragujevac által felvonultatott játékstílus, amely alapvetően eltért attól, amit korábban a szerb együttesektől megszokhattunk. Új, korszerű, sokmozgásos, kreatív pólóval rukkoltak elő, rendre akciógólokra törekedtek. Ez a harcmodor látványos meccset kényszerített az Eger gárdájára, melynek tagjai jól reagáltak a kihívásra.”

 – Két negyeden keresztül kimondottan jól mentek a dolgok, az Eger tartotta az egyensúlyt. A nagyszünetet követően viszont törés következett be…

„Számos tényt fel lehetne említeni, de a legszembetűnőbb a két kapus közötti különbség volt. Amíg Mitrovic a vártnál szerényebben védett, addig a hazaiaknál csereként beszállt Zsivojinovic sok próbálkozást hárított. A befejező játékrészben ismét feljött az Eger, de tizenkét kapott góllal nem lehet meccset nyerni. A 12-11-es vereség ellenére úgy gondolom, az Eger hazai pályán majd legyőzi a Kragujevácot.”

– Jöhet a VOLVO Kupa, ennek a tornának mi a szerepe?

póló_Manhercz Kroisztián, suzeged Diapolo„Ez az esemény már komoly tradíciókkal rendelkezik. Elsősorban nem a direkt nyári felkészülést szolgálja, hiszen Benedek Tibornak még 3-4 hónapja van a világbajnokságig. Most még nyugodtan formálhatja együttesét, amelyben feltehetően helyet kap a rendkívül tehetséges, mindössze 18 éves, immár Szegeden szereplő Manhercz Krisztián is, aki az idei évad egyik meglepetésszerzője lehet.”

 – Milyen eredményekre számít?

„Bár az amerikaiak sokat fejlődtek, de azért bízom benne, hogy őket és a kanadaiakat is sikerül legyőzni. A szombati, a horvátok elleni meccs lehet a döntő. Úgy gondolom, Budapesten a magyar vízilabda válogatottnak illik kiharcolnia a torna első helyét.”

(Fotó: jochapress.hu, Tiszavirág Szeged Diapolo)