Faragó Tamás: Sztárparádé kell az olaszok ellen!

Faragó Tamás,  440(Fotó: JochaPress.hu)

Bár szerdán a magyar férfi vízilabda válogatott tagjai csoportelsőként nem szerepeltek a programban, a Budapesten zajló Európa-bajnokság egyre növekvő hazai szurkolótábora mégsem maradt izgalmak nélkül. Elvégre nem volt mindegy, kivel kerül szembe Benedek Tibor együttese a péntek esti elődöntőben, amiről az olasz-horvát ütközet volt hivatott dönteni. A látottakról és a várható fejleményekről Faragó Tamást kérdezte a jochapress.hu.

„Hatalmas taktikai harc zajlott a medencében, amelynek során az volt az érzésem, hogy mindkét csapat elsősorban a vereségtől félt és annak elkerülését tartotta legfőbb szempontnak. A meccs megnyerése másodlagosnak tűnt. Ebben az alaphelyzetben jött a negyedik negyedben Giorgetti akcióból szerzett gólja. A 8-6-os részeredmény pedig egyben már a végeredményt is sejttette.”

 – Előzőleg erre számított?

„Inkább azt mondanám, hogy a horvátoknak drukkoltam. Meggyőződésem szerint ők lettek volna a könnyebb ellenfelek holnap este. Náluk ugyanis Suknón kívül alig van átlagot meghaladó produkcióra képes játékos a jelenlegi együttesükben. Ráadásul ellenük már játszottunk is, így az újabb ütközetre történő felkészülés is könnyebb lett volna.”

 – Milyen általánosítható benyomásokat szerzett a kontinens bajnokság találkozóit látva?

„Az eddigiek alapján elmondhatom: hiányolom a sztárokat! Minden csapat ugyanúgy játszik, zónázik, mint a másik, miközben keveset kockáztatnak, taktikai meglepetést is alig-alig lehet felfedezni. Sok jó játékos van a csapatokban, de az igazán nagy klasszisok egyelőre nem villognak. Ezért azután a nézők leginkább a kapusokat tapsolhatják meg.”

 – Talán éppen a magyar-olasz meccsen jönnek majd az igazi nagy alakítások?

„Elsősorban a Varga testvérektől, Madarastól és Szívóstól várom a kiugró teljesítményeket. Az olaszoknál Tempesti először védett olyan színvonalon, amire az ő klasszisa alapján joggal lehet számítani. Amennyiben Nagy Viktor hasonló teljesítményre lesz képes, mint a világklasszis olasz kapus, úgy megnyerhetjük az elődöntőt!”

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.