Farkas Norbert: “Ha akarunk egész nap csak rákot eszünk lazaccal”

Farkas Norbert alpesi síelő a hegyi olimpiai faluban Szocsiban - MTI Fotó: Illyés Tibor

Farkas Norbert alpesi síelő a hegyi olimpiai faluban Szocsiban – MTI Fotó: Illyés Tibor

Minden igényt kielégítőnek tartják a magyar versenyzők a pénteken kezdődő szocsi téli ötkarikás játékok hegyi olimpiai faluját.
A 16 fős magyar csapatból a három alpesi síző szálláshelyéül szolgál a sílövőkön és sífutókon kívül a többi havas sportágban érdekelt versenyzőnek otthont adó központ, de amíg Farkas Norbert és Berecz Anna már elfoglalta a szobáját, addig Miklós Edit várhatóan majd csak kedd este érkezik meg.

Mindkét sportoló lenyűgöző szépségűnek nevezte a minden irányból havas hegycsúcsok által övezett helyen felépült olimpiai falut. Ahogy Berecz fogalmazott, felemelő érzés arra ébredni, hogy rögtön a havas lejtőket pillantja meg. A 25 éves, ötkarikás játékokon másodszor induló versenyző szobájából ráadásul éppen a lesikló pályára lát rá, s hozzátette, egyre jobban várja, hogy megismerhesse és kipróbálhassa azt, ugyanis egyelőre csak a mellette lévő pályákon lehet edzeni.

Berecz Anna elmondta, “csak ámulnak és bámulnak”, olyan csodálatos környezetben vannak a hegyek között.

Miután még a napokban is rendeztek világkupafutamot az alpesi sízők számára, így kevesen tartózkodnak a Hegyvidéki Olimpiai Faluban. “Viszont láttunk egy bobos lányt, Lolo Jonest, aki egy nagyon híres amerikai gátfutó” – tette hozzá Anna. Jones érdekessége, hogy gátfutásban és bobsportban is nyert világbajnokságot.

Az ellátással kapcsolatban elmondták, minden “hibátlan”, “jól vannak tartva”. “Napi 24 órában mehetünk be az étterembe, és ehetünk bármit. Ha akarunk egész nap csak rákot eszünk rákkal meg lazaccal” – summázta Norbi.

“Sikerült a szlovákokkal együtt edzenünk, nagyjából mindenhonnan vannak ismerőseink. Először csak szabadsíztünk, de hamarosan jönnek a hivatalos edzések. Rengeteg, és nagyon jó minőségű hó van a pályán. Éppen arról beszéltünk Annával, vajon felvizezték-e, hogy szürke jég legyen” – mondta Farkas Norbert, s, hogy számukra mi lenne a kedvező, az kiderül az alábbi interjúból.  (MOB.hu/MTI)

Berecz Anna és Farkas Norbert alpesi síelők hógolyóznak a hegyi olimpiai faluban - MTI Fotó: Illyés Tibor

Berecz Anna és Farkas Norbert alpesi síelők hógolyóznak a hegyi olimpiai faluban – MTI Fotó: Illyés Tibor

This entry was posted in Hírek and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.