Fazekas Árpád az augsburgi csata és a Bayern München magyar hőse
Fazekas Árpádot és 1957-es csapattársait (továbbá a klub első nemzetközi sikerét elérő, 1967-ben KEK-győztes együttes tagjait) a szombati, Bayern München–Hamburg bajnoki mérkőzés (6–0) előtt az Allianz Arena gyepén is köszöntötték.
Fazekas Árpád a kép közepén, balról a második széken ül. Fotó: Bayern München
A Bayern München történetének első országos trófeáját, az 1957-es Német Kupát megnyerő labdarúgócsapat 87 éves magyar kapusa sok mindent megélt, és ma is szívesen ad tanácsot a bajor klub vezetőinek.
– Vissza-visszajár még olykor Münchenbe?
– Nem, már egyáltalán nem hagyom el szívesen a zuglói lakásomat – válaszolta Fazekas Árpád, aki a müncheni Allianz Arena trófeatermében adott interjút a Nemzeti Sportnak, miután a 60 esztendővel ezelőtti kupasikert elérő bajor együttes négy életben lévő kezdőjátékosának egyikeként emlékplakettet vett át szombaton Uli Hoenesstől, a Bayern München elnökétől, valamint Karl-Heinz Rummeniggétől, a rekordbajnokot működtető gazdasági társaság vezérigazgatójától. – De ide nagy örömmel jöttem. Megindító volt látni, milyen szeretettel bánnak velem még mindig. Hiába a világ egyik legnagyobb klubja, a Bayern München mégis olyan, mint egy család. Tíz évvel ezelőtt, a kupagyőzelem ötvenedik évfordulóján is meghívtak minket, az is csodálatos ünnepség volt.
– Augsburg fájdalmas emlékeket idéző színhely a magyar történelemben. Önnek és a Bayernnek viszont átütő sikert jelentett az ott játszott kupadöntő. Milyen emlékei vannak arról a mérkőzésről?
– A rendkívül erős Fortuna Düsseldorf volt az ellenfelünk, a meccset december huszonkilencedikén rendezték. Bokáig érő hó volt, és elképesztő hideg. Kapusnak nemigen van nagyobb elismerés, mint hogy nem kap gólt a meccsen. Volt néhány meleg helyzet, de a hajrában Rudolf Jobst góljával egy nullára nyertünk. Ő is él, itt volt az ünnepségen, öt évvel fiatalabb nálam.
– Milyen csapat volt akkoriban a Bayern München? Tényleg csodaszámba ment, hogy megnyerték a Német Kupát?
– Sorsfordító győzelem volt, mert a klub első jelentős trófeáját szereztük. Volt már korábban egy bajnoki címe a Bayernnek 1932-ből, de az még nem országos bajnokság volt, a regionális ligák győztesei küzdöttek meg az aranyéremért. Azt a csapatot azonban hagyták szétesni, és csak amikor Roland Endler lett a klubelnök – akinek hegesztőpálcagyára volt Neussban –, akkor indult meg a fellendülés. Ő vitt oda a csapathoz, majd egy másik honfitársunkat, Zsámboki Józsefet is, akit én ajánlottam neki a Dózsából, vagy a remek jugoszláv labdarúgót, Milos Milutinovicsot. A Bundesliga ekkor még nem létezett, csak 1963-ban alakult meg, mi az Oberliga Déli csoportjában játszottunk a Nürnberg, a Stuttgart, a Frankfurt és az Augsburg társaságában. Nem futballoztunk szemkápráztatóan, de elszántak voltunk.
– Négy évet maradt Münchenben. Miért távozott hatvanegyben?
– A korábbi edzőnk, Willibald Hahn – akivel a kupát nyertük – ült le a kispadra a Hessen Kasselnél. A csapat fel akart jutni az Oberligába, és hívott, hogy segítsek. Rajtam kívül még két bayernes játékost is szerződtetett. A feljutás nem sikerült, így egy év után odébbálltam, mert továbbra is hívott az Anderlecht, amely akkor már hat éve udvarolt nekem. Egy percig sem bántam meg, hogy Brüsszelbe költöztem. Az volt a legjobb csapat, amelyben futballozhattam. Hatvankettő őszén a BEK első körében kiejtettük a Real Madridot, amely az addigi hét kiírásból ötöt megnyert, és az azt megelőző sorozatban is döntős volt. Puskás Öcsi is ott volt a pályán, megöleltük egymást. Sok év után találkoztunk újra.
– Belga állampolgárként élt Brüsszelben, 1996-ban mégis hazaköltözött. Miért?
– Nyugdíjas lettem, közben lezajlott a rendszerváltás. Bántódásom már nem eshetett, itthon volt a rokonságon, semmi sem kötött már Belgiumhoz. Gondoltam, mi a csudát csináljak ott?
Teljes interjú a Nemzeti Sportban
Kétszer disszidált a Bayern München magyar kapuslegendája
