Fazekas Nándi 39 évesen is harcra kész

Shares
Fazekas Nándor kapuban, 440

Fotók: jochapress.hu

Legutóbb a londoni olimpia bronzmeccsén láttuk a válogatott kapujában, legközelebb pedig április 9-én, a francia–magyar felkészülési mérkőzésen védhet Fazekas Nándor, a Balatonfüredben védő kiválóság.

Javier Sabaté, az új szövetségi kapitány minden követ megmozgat, hogy júniusban Szerbia ellen sikerüljön kijutni a jövő évi világbajnokságra. Ezért számít nemzeti csapatunk emblematikus hálóőrére, aki többek között két olimpiai elődöntőben, nemzetközi kupasorozatok fináléjában és a Bundesligában edződött. Harminckilenc évesen egyszerre tanulja és tanítja a szakmát.

– Hogyan fogadta, hogy Javier Sabaté meghívta a válogatottba?
– Felhívott telefonon, és hosszasan beszélgettünk. Elmondta, hogy mindenképpen szeretné, ha régi, rutinos játékosként segítenék. Fontos az összefogás, a motiváltság. Én rövid gondolkodás után igent mondtam. Tartalmas beszélgetés lett belőle, ő tényleg azt szeretné, ha a legerősebb keret állna össze, én pedig érzem magamban az erőt és az elszántságot; remélem, ez a pályán is megmutatkozik.

Veszprém, Javier Sabaté, 440, vehirsport.hu

– Számított Sabaté személye?
– Nagyon szeretek vele dolgozni, a veszprémi éveimből már ismerjük egymást. Beugróként bebizonyította a Bajnokok Ligájában, hogy első számú edzőként is lehet rá számítani, fel tudja készíteni a csapatot, és meccselni is tud vele.

– Ön a londoni olimpia után egyszer már visszavonult a válogatottól, most mennyi időre szólhat a visszatérés?
– A kapitánnyal a júniusi, Szerbia elleni két meccsről beszéltünk csak, hiszen neki is addig szól a megbízása. London után azt mondtam, hogy nem tervezek hosszú távra a válogatottnál, de ha akad egy-egy feladat, amihez szükség van rám, akkor jövök a nemzeti csapathoz. Rendkívül fontos, hogy a válogatott kijusson a jövő évi világbajnokságra, és Javier Sabaté úgy érezte, nagyon megnyugtató lenne neki, ha számíthatna rám.

– Jelenleg Balatonfüreden véd, húsz évvel fiatalabb csapattársak mögött. Hogy érzi magát?
– Szeretek velük készülni, a maximumra törekedni itt is, és amíg ezt érzem, amíg megtalálom mindenhol a motivációt, addig folytatom. Én is fiatalodom köztük. Sokan a B-válogatottba tartoznak, néhányan a nagyválogatottnak is tagjai már. A Veszprém és a Szeged ugyan külön kategória itthon, de a Tatabányával és a Csurgóval tudunk versenyezni a bajnoki dobogóért.

– Kap edzői feladatokat olyan játékosok között, akik a gyerekei lehetnének?
– A kapusedzői munka Szathmári Jánosé, vele nagyon régi és nagyon jó a kapcsolatunk, sokat tanulhatok tőle én is. Az Éles Kézilabda Iskolában én is foglalkozom gyerekekkel, belekóstoltam már a kapusedzői tevékenységbe.

– Hány éves koráig véd?
– Nem tűztem ki határidőt, de még rengeteg bennem az energia. Amíg elkerülnek a sérülések, folytatom. Ez az életem.

(mno.hu / Arday Attila)