Fazekas-Zur Krisztina mindenképpen szeretne olimpiai számban indulni a vb-n

Shares

Fazekas-Zur KrisztinaA májusihoz hasonlóan ezúttal is sok számban küzd meg a riválisokkal a szegedi válogatón a Graboplast-Győr olimpiai bajnoka, Fazekas-Zur Krisztina.

A tavaszival ellentétben most nagyon jól sikerült a felkészülésem, az utóalapozás is kiválóan alakult, alig várom, hogy versenyezhessek a többiekkel – mondta az InfoRádióban a kajakozó, aki a portugáliai Európa-bajnokságra nem jutott ki.

Megjegyezte, hogy az edzésmódszereken nem változtattak, és ezúttal is az olimpiai számokra fókuszál.

Hirdetés

„Szeretnék legalább egy olimpiai számban indulni a duisburgi vb-n. 200 és 500 egyesben természetesen részt veszek a válogatón, Szabó Gabival pedig 200, 500 és 1000 párosban is elindulunk, szóval elég sok számban leszek érdekelt” – tette hozzá.

Fazekas-Zur Krisztina az InfoRádióban beszélt a Bajnokok Útja Alapítványról is, amely a gyermekeket próbálja hosszú távon minél sikeresebbé tenni. A program keretében olimpiai bajnokok és sikeres sportolók tanítják meg 10 éveseknek, hogyan tűzzenek ki célokat, és hogyan érjék el azokat. Fazekas-Zur Krisztina mellett részt vesz a projektben a Graboplast-Győr háromszoros olimpiai bajnoka, Kammerer Zoltán is.

Hat iskolával dolgozunk együtt, de igyekszünk az ősszel újabb öt intézménnyel bővíteni a kört, igaz, szponzorokra is szükség lenne a komolyabb terjeszkedéséhez. Próbálunk megjelenni mindenhol, ahol lehet, ott voltunk például a Nagy Sportágválasztón is. Nem feltétlenül olimpikonokat szeretnénk nevelni, hanem arra törekszünk, hogy mindenki a maga területén legyen sikeres – fejtette ki Fazekas-Zur Krisztina.

Fotó: k-zur.com